Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Elképesztően átírja a brit angolt az internet korszaka

Infostart
2021. december 29. 14:04
2050-re sok minden eltűnhet az angolból, amit most is tanulunk az iskolában.

Akik negyed évszázada sajátították el az angolt, azoknak rendkívül sok mindent kellett hozzátanulniuk, mert a használat – részben a technológiai haladás következtében – rengeteget változott a Lancasteri Egyetem kutatása szerint. A következő negyed században pedig a nyelv jól ismert elemei közül sok ki is kophat a használatból – idézi a tanulmányt a Világgazdaság.

A kutatáshoz használt, saját fejlesztésű szoftver egy százmillió szavas mintát, a 2014-es BNC-t (British National Corpus) hasonlította össze egy húsz esztendővel korábbi mintával. A változás egyik alapvető vonása, hogy az angol nyelv sokkal informálisabbá vált, és ez nem csak a blogokban és a közösségi médiában megfigyelhető, hanem szinte minden területen, a fikciótól az újságokig, a politikai beszédektől a szakmai publikációkig.

Sokkal gyakoribbak lettek például a korábban korlátozott körben, illetve a beszélt nyelvben használt összevonások: ami például a 90-es évek elején még általában „is not” volt, az most már sok helyütt „isn't”. Ugyancsak megfigyelhető az „e-szavak” elburjánzása, úgymint az Alexa, app, awesome, blog, congrats, email, fab, Facebook, fitbit, Im, Instagram, iPad, iPhone, Ive, Lol, omg, tbh, tweet, Twitter, website. Ezek részben a szociális médiában használt népszerű rövidítések (és sokat közülük más nyelvek is átvettek, mint a magyar).

Egy másik érdekes változás a segédigék megfogyatkozása: egyre kevesebbet lehet találkozni az olyan szavakkal, mint a „must”, a „may” vagy a „shall”: a használatuk 1994 és 2004 között 42, 41, illetve 61 százalékkal csökkent. Ez összefügg az angol nyelv kevésbé formálissá válásának folyamatával, és sok olyan mondat van, ami negyed évszázaddal ezelőtt még teljesen rendben volt, ma már azonban ódivatúnak és túl formálisnak tűnnek.