Nyitókép: scaliger/Getty Images

A súlyos covidot és az Alzheimer-kórt ugyanaz a génváltozat "köti össze"

Infostart
2021. október 10. 08:00
A University College London kutatóinak sikerült azonosítaniuk egy olyan gént, amely egyszerre erősítheti fel az esélyt az Alhzheimer-kór kialakulására és a Covid-19 súlyosságára is.

A kutatók szerint az OAS1 gén egy variánsa 3-6 százalékkal megnöveli az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét, és ugyanúgy szerepet játszik a koronavírus-fertőzés lefolyásában is, több mint 20 százalékkal megnövelve a súlyos Covid-19 kialakulásának esélyét – írta a 24.hu az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény alapján.

Az agykutatási eredmények új utat nyithatnak a különböző gyógyszerek fejlesztése felé, az erre a génre kifejlesztett szerek pedig akár mindkét betegség javulását vagy megelőzését is szolgálhatják. Dr. Dervis Salih, a tanulmány vezető szerzője azt mondta: bár az Alzheimernél elsősorban az amiloid plakkok felhalmozódása a probléma, az agyban ugyanúgy gyulladás alakul ki, amiben pedig már szerepe van az immunrendszernek.

A kutatók ugyanolyan immunfolyamatokat találtak az Alzheimernél, mint a koronavírus-fertőzésnél

– ez az OAS1 gén lehet a felelős a túlzott immunválaszért mind a két kóros állapot esetében.

Az azonosított új génvariáns gyakori, mivel az európaiak kicsit több mint fele hordozza. Aktivitása változik az életkorral együtt, így érdemes lehet további kutatásokat folytatni a témában.