Nyitókép: NurPhoto/Getty Images

Jön az új android

Infostart
2021. október 5. 16:47
Még a Pixel mobilok tulajdonosainak is heteket kell várniuk rá.

A Google elérhetővé tette az Android 12 első stabil változatát a projekt forráskódjának tárolójában, azaz lényegében megjelent a mobilos rendszer idei iterációja. Ettől függetlenül a gyakorlatban még egyetlen készülékre sem telepíthető, szokásától eltérően a saját Pixel okostelefonjaira sem adta ki azonnal a vállalat, mivel további reszelésekre és javításokra van szükség, pár héten belül válnak majd telepíthetővé rájuk a legújabb Androidot hozó frissítések – írja az Origo.

Az Android 12-ben a fejlesztők változtattak valamelyest a kinézetén, és kisebb fejlesztésekkel próbálták jobbá tenni az általa nyújtott élményt és funkcionalitást.

Az androidos mobilgyártók már dolgoznak a frissítéseken, cégenként erősen eltér majd, hogy hány meglévő készülékre és mikor jelenik majd meg. Idén javarészt csak a legújabb csúcsmobilok esetén lehet számítani a frissítésekre, a régebbi és a megfizethetőbb eszközökre várhatóan csak jövőre érkezhet meg a legújabb Android.