Sosem volt még olyan meleg az Északi sarkkörön, mint tavaly

Infostart
2021. október 3. 18:25
Az elmúlt 121 év legmagasabb átlaghőmérséklete mintegy 2,1 Celsius-fokkal haladja meg a negyven évvel ezelőtti átlagot.

Az Északi sarkkörön belül sosem volt még olyan meleg az átlaghőmérséklet azóta, hogy feljegyzik az ott mért adatokat, mint 2020-ban, derül ki az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal adataiból. Az oroszországi Verhojanszkban tavaly júniusban 38 fokot mértek – írja a Sky News.

A brit meteorológiai szolgálat munkatársa, Robert Dunn szerint – aki a jelentés globális éghajlatváltozásokat taglaló fejezetének vezető szerkesztője volt – mindez bizonyíték korábban már bemutatott állításokra.

"Ez a jelentés kiegészíti az összes arra vonatkozó bizonyítékot, hogy

az ember okozta éghajlatváltozás a Föld minden részét érinti, de nem minden régióban tapasztalható ugyanolyan ütemű változás.

Az Északi sarkvidék továbbra is gyorsabb ütemben melegszik, mint az alacsonyabb szélességi körök, ugyanakkor Európa éves átlaghőmérséklete is meglehetősen gyorsan emelkedik. Az öt legmagasabb éves hőmérséklet mindegyikét 2014 után mérték" – mondja.

A tavalyi év szokatlanul meleg volt

A jelentés arról is beszámol, hogy a tavalyi év egyike volt a három legmelegebb évnek, amely az időjárási feljegyzések készítésének kezdete óta bekövetkezett. Az 1981-2010 közti időszak átlagánál 1,9 fokkal volt melegebb 2020.

A jelentés kiemeli, hogy bár a koronavírus-járvány miatti lezárások következményeképp a széndioxid-kibocsátás 6-7 százalékkal csökkent,

a széndioxid-kibocsátás szintje elérte a legmagasabb koncentrációt

a bolygó felszínén az elmúlt 800 ezer évet tekintve.

"Ez figyelmeztet arra, hogy az éghajlat változásához vezető tényezőket egyetlen évnél jóval hosszabb időhorizont határozza meg, és hogy ezek a tényezők olyan tehetetlenségi erővel rendelkeznek, amelynek megállítása, visszafordítása sokkal hosszabb időszakon keresztül tartó, jelentős erőfeszítéseket igényel" – írták a szerzők.

Minden mutató romlik

Az elmúlt ötven évben évszázadban a szén-dioxid-szint évről évre történő növekedése megháromszorozódott, ami világszerte átlagon felüli hőmérsékletet okozott.

2020-ban volt

  • a legmagasabb a globális tengerszint,
  • a legmagasabb az óceánok átlagos hőmérséklete és
  • a legtöbb trópusi ciklon is tavaly alakult ki

– áll a jelentésben. Áprilisban már közzétettek arról szóló európai jelentést, hogy a tavalyi év volt a legmelegebb a kontinensen.

Az amerikai jelentésből kiderül még, hogy a szén-dioxid és a metán koncentrációja 0,6, illetve közel 0,8 százalékkal emelkedett, ami a legmagasabb éves szint legalább 2003, a műholdas megfigyelések kezdete óta.

A jelentés szerint nemcsak 2020 volt a három legmelegebb év egyike, hanem az elmúlt hat év volt az eddigi hat legmelegebb év.