eur:
395.61
usd:
366.75
bux:
65585.35
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Lanszki Zsófia/PTE

Kemenesi Gábor: egyre több jel utal arra, hogy már a nyáron jön itthon a negyedik hullám

Fölösleges arra várni, hogy eltűnik a koronavírus, és a kórokozó előbb-utóbb mindenkit megtalál – mondta az InfoRádióban Kemenesi Gábor. A virológus mindenkinek az oltást javasolja, és valószínűsíti, hogy visszatér az az idő, amikor maszkot kell hordanunk, amikor távolságot kell tartanunk, mert így lehet megvédeni az oltatlanokat. Sőt, szerinte a vírus szelídülése korántsem következik be a negyedik hullám után.

Amit most látunk, teljesen illik a járványokról alkotott tudásunkba. Ez a vírus azért különleges, mert az emberiség nagy része még most sem immunizált ellene, mert vagy nem találkozott ezzel a vírussal vagy nincs vakcinázva ellene, tehát fogékony rá. Ezért van most nyáron is járványhullám – mondta az InfoRádióban Kemenesi Gábor.

A virológus kifejtette, négy nagyobb koronavírus általánosan jelen van a Földön, és ezek szezonalitást mutatnak. Fizikai tulajdonságaiban nem különbözik ezektől az új koronavírus sem, ezért arra számítanak a szakemberek, hogy idővel ez is szezonális lesz. Most ugyanakkor mégsem az, hiszen van nagyon kívánatos terep a vírus számára: a fogékony (még nem védett) emberek csoportja.

"A világ döntő többsége még a közelébe se került a normális átoltottsági szintnek, az emberek jó része még nem fertőződött át, szóval bőven van még mozgástere a vírusnak, és ez az, ami kibillentheti a szezonalitást" – mondta a szakember.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a vírusnak az a legfőbb hajtóereje, hogy most szert tesz olyan tulajdonságokra, amelyek révén jobban terjed, és könnyebben eljut azokhoz az emberekhez, akik még nem találkoztak vele.

"Fölösleges arra várni, hogy eltűnik, előbb-utóbb mindenkit megtalál ez a vírus.

A legokosabb, amit tehetünk, hogy minél hamarabb vakcina által immunizálódunk a vírusra" – mondta, és hozzátette, az oltatlan régiók a melegágyai az új vírusmutánsoknak. "A delta variáns Indiából indult, az aktív terjedési gócokban, ahol nagyon terjed a vírus, nagyon nagy a statisztikai az esélye annak, hogy létrejön egy, a vírus számára jobb tulajdonságokkal bíró újabb variáns" – magyarázta a virológus.

A kérdésre, hogy a delta mikor érhet Magyarországra, azt felelte, hogy jó eséllyel már itt van. "Az, hogy mikor éri el a kimutatásához szükséges kritikus tömeget a vírus jelenléte, mikor okoz a járványügyi adatokban is a látványos emelkedést, ez kérdés, de egyre valószínűbb, hogy ez akár már a nyáron is bekövetkezhet. Látjuk Nyugat-Európában, hogy ívelnek fölfele a görbék, miért maradnánk mi ki ebből, amikor az előtte lévő járványhullámokat is pontosan ugyanígy elszenvedtünk. Most is erre számítunk, és

egyre több jel utal arra, hogy ez akár már a nyáron bekövetkezhet"

– figyelmeztetett Kemenesi Gábor.

A virológus azt javasolja az embereknek, hogy minél hamarabb vegyék fel a védőoltást, mert az oltás adja meg azt a fajta biztonságos immunitást a vírus ellen, lévén megelőzi azt, hogy kórházba kerüljünk vagy súlyos állapotú megbetegedésként szenvedjük el. Emellett azt hangsúlyozta, hogy jó eséllyel visszatér az az idő, amikor maszkot kell hordanunk, amikor távolságot kell tartanunk, mert oda kell figyelnünk azon embertársainkra, akik nem veszik fel a vakcinát és megpróbálják "kibekkelni" ezt az időszakot.

A felvetésre, hogy influenzajárvánnyá szelídülhet-e a negyedik hullám után ez a mostani világjárvány, Kemenesi Gábor azt mondta: még nagyon sok hatás éri ezt a járványt, ezért

nem gondolja, hogy a negyedik hullám után már megszelídülne.

"A szelídülést akkor mondhatjuk, ha beállt az új koronavírus a többi sorába, és őszi-tavaszi kettős hullámmal szezonálisan tér vissza, de ez egy hosszú távú kép. Jelenleg valószínűségekről beszélünk, egyre valószínűbb, hogy szezonális lesz, de az is nagyon valószínű, hogy ez még nem most fog bekövetkezni" – mondta a virológus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×