eur:
392.87
usd:
367.94
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Pixabay

A férfiak a nőknél felelősebbek a klímakrízisért

Kutatók Svédországban élő egyedülálló férfiak és nők kiadásait vetették össze.

A férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ - derült ki egy svéd tanulmányból.

A szakemberek szerint a klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a nemek közötti különbségekkel, noha ezeket számításba kellene venni az éghajlatváltozás elleni harcban - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A kutatók Svédországban élő egyedülálló férfiak és nők kiadásait vetették össze. Megállapították, hogy mindkét nemnél az ennivaló és a nyaralás teszi ki az összkibocsátás több mint felét. Ezen belül is a nyaralás számlájára írható az emisszió nagyjából egyharmada a férfiaknál és a nőknél egyaránt.

A szakemberek szerint

a hús- és tejtermékek lecserélése növény alapú ételekre, valamint a repülős és autós helyett a vonatos nyaralásokra való átállás 40 százalékkal csökkenti az emberek éghajlatkárosító kibocsátását.

"Úgy gondoljuk, hogy fontos számításba venni a férfiak és a nők közötti különbségeket az irányelvek meghatározásakor" - mondta Annika Carlsson Kanyama, a svédországi Ecoloop kutatóvállalat munkatársa, aki a tanulmány vezetője volt.

Hozzátette: "a férfiak és a nők kiadásai nagyon sablonosak: utóbbiak többet költenek lakásdekorációra, egészségre és ruhákra, míg a férfiak többet költenek autóüzemanyagra, étteremre, alkoholra és dohánytermékekre".

A Journal for Industrial Ecology című folyóiratban publikált tanulmány nem vette számításba a munkához használt autókba, például taxikba töltött üzemanyagot.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy

az egyautós családokban a férfiak jóval gyakrabban használják munkába járáshoz az autót, míg a nők nagyobb valószínűséggel tömegközlekednek.

A kutatók szerint a személyes kibocsátás csökkentését szolgáló étrend- és nyaralásbeli változtatások nem járnak együtt többletkiadásokkal, például nem kell elektromos autót vásárolni. "Ezek természetesen jelentős változtatások, de az embernek legalább nem kell új munkát találnia, vagy kölcsönt felvennie a bankban. Tehát ezek itt és most megvalósítható dolgok. Ugyanannyi pénzből gazdálkodik az ember, csak más dolgokat vásárol belőle" - magyarázta Kanyama.

Egy 2017-es tanulmány szerint

egyéni szinten azzal járulhatnak hozzá az emberek a legjobban az éghajlatváltozás elleni harchoz, nem használnak autót és kerülik a repülést.

A mostani tanulmányban felhasznált adatok ugyan 2012-ből származnak - ezek az utolsó legfrissebb elérhető adatok -, Kanyama szerint azonban nem valószínű, hogy mostanra annyira megváltoztak volna a mutatók, hogy az befolyásolná az elemzésük konklúzióját.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×