Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Egyre gyakoribb a "fiatalok rákja", nézni kell a bőrt

InfoRádió
2021. május 7. 20:22
A Melanoma Világnapja kapcsán Wenczl Enikő bőrgyógyász, a Budai Egészségközpont munkatársa arra figyelmeztet, hogy ilyenkor tavasszal, a nyár elején is különösen fontos odafigyelni a fényvédelemre a bőrrákveszély miatt.

Emelkedik a melanomás betegek száma, ráadásul már évtizedek óta: 2017-ben már 2300 körül volt az egy év alatt regisztrált betegek száma, ebből mintegy 500 embernél már túl későn vették észre a "fiatalok rákját".

Wenczl Enikő bőrgyógyász az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, ez egy olyan daganat, amely bár idősebbeket is érint, 40 év felett talán a legmagasabb az incidenciája, de bizony egyáltalán nem ritka, hogy 20-30 éveseknél jelentkezik, sőt gyerekkorban is előfordul. A szakember azért szokott nagyon örülni, amikor valaki szűrésre érkezve a gyermekét is viszi magával.

"Genetikusan is lehet egy hajlam, a melanoma öröklődhet, de az is igaz, hogy a bőrünk nem felejt: az életünk során a bőrt ért károsodás - elsősorban az UV-fény miatt - mind felhalmozódik benne, a bőrsejtek genetikai károsodása megőrzi" - mutatott rá.

A melanoma egyharmad részben anyajegyekből alakul ki, de nagyobb részben ép bőrterülről indul ki, az ott lévő pigmentsejtekből.

Nagyon fontos az önvizsgálat

"Akkor is jelentkezzünk a bőrgyógyásznál,

ha bármiféle változást észlelünk a meglévő anyajegyeinkben, vagy új jelenik meg. Ha megváltozik a méret, a szín, vagy valamilyen panasz jelentkezik miatta, viszketni kezd, vérzik, bepirosodik a széle,

arra figyelni kell."

Fontos lenne Wencz Enikő szerint az is, hogy évente szűrővizsgálatra menjenek az emberek, hogy időben felfedezhetők legyenek a változások, és jó esetben kezdeti stádiumban felfedezhetők legyenek az elváltozások.

A bőrön kívül a szemben és a nyálkahártyákon is kialakulhat melanóma - figyelmeztetett még a bőrgyógyász.

Az odafigyelés már ilyenkor, májusban is fontos,

mert még a védelem nem alakult ki a bőrben ilyenkor, és délidőben bizony már le is éghetnek az erre hajlamosak.

A szoláriumhasználatot a fokozott melanomakockázat miatt nem javasolja, főleg a világos bőrűeknek és a sok anyajeggyel rendelkezőknek, illetve azoknak, akik korábban többször leégtek, vagy családban volt bőrrákos megbetegedés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Melanoma - Wenczl Enikő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást