Nyitókép: Pexels

Digitális Jólét Program: Magyarország az 5G élvonalában

Infostart
2020. november 9. 17:49
Magyarország kedvező pozícióját emelte ki az 5G terén Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője az 5G Koalíció által szervezett konferencián.

Az 5G Koalíció szervezésében rendezett szakmai konferencián az 5G technológia legfrissebb hazai és nemzetközi trendjei mellett szó volt a 5G Kiválósági Központról, a koalíció előtt álló legfontosabb feladatokról, az ismeretterjesztő, hiteles tudatosítási programok indításáról, valamint az optimális hálózatkiépítési együttműködések kidolgozásáról és megvalósításáról is.

Az 5G és az IoT (a dolgok internete) minden eddiginél közelebb hozza a digitális jövő képzetét, ahol már minden, mindennel össze van kötve és az eszközeink kommunikálnak egymással.

"Az 5G technológia életünk számos területére kihat a közlekedéstől az agráriumon át a logisztikáig. Azok az országok, amelyek nem élnek az ebben rejlő lehetőségekkel, elveszítik versenyképességüket, ezért is fontosak Magyarország e téren tett folyamatos erőfeszítései, valamint az 5G Koalíció keretében zajló közös munka" – mutatott rá köszöntőjében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy új távlatokat nyithat a győri Széchenyi Egyetemmel együttműködésben induló 5G Kiválósági Központ, amely egészségügyi és környezeti kutatásokat is koordinál majd, kereskedelmi pilot projekteket alakít ki, valamint a precíziós mezőgazdaságra és a dróntechnológiákra fókuszál.

Az 5G Kiválósági Központ tevékenysége több helyszínen zajlik majd. Győrben az intelligens közlekedés, valamint a 3D és AR alapú munkavégzés lesz középpontban, míg Budapesten a drónos képfeldolgozás, Zalaegerszegen az 5G környezetben tesztelt önvezetés, Mosonmagyaróváron pedig a mezőgazdasági felhasználások viszik a prímet.

Magyarország kedvező pozícióját emelte ki az 5G terén Gál András Levente, a Neumann Nonprofit Kft. – NAVÜ ügyvezetője, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ország digitális felkészültségén többek között a közadatok hozzáférhetőségének megteremtésével javítani kell. Az 5G kiemelten fontos téma, ezért a tudatosítás mellett az államnak feladata, hogy finanszírozza a releváns egészségügyi és környezeti kutatásokat. Ezen túl elsősorban a jogi akadálymentesítés, míg a fogyasztóvédelem terén a tisztességtelen piaci magatartás szabályozása követel meg fokozott állami szerepvállalást. Az olyan pilot programok pedig, mint a precíziós mezőgazdaság tesztüzemeként működő Mezőhegyesi Mintabirtok, valós környezetben teszik lehetővé az 5G-ben rejlő potenciál kiaknázását – emelte ki Gál András Levente.

Az 5G Koalíció kiemelt céljaként említette meg Mácz Ákos, az 5G Koalíció szakmai vezetője, hogy a magyar társadalom és gazdaság szereplői felkészülten érkezzenek az 5G korszakba, és az 5G technológia lehetőségeit saját maguk, vállalkozásuk, végeredményben pedig hazánk javára fordítsák. A három és fél évvel ezelőtt alapított, mára 84 tagszervezetet számláló koalíció öt munkacsoportjában 200 hazai szakember dolgozik jelenleg.

Az adatfeldolgozásra épülő mesterséges intelligencia megoldások szintén hatalmas ugrás előtt állnak az 5G-nek köszönhetően. A számítási kapacitások végpontokra helyeződésével párhuzamosan a felhőkapacitások is egyre kisebb korlátozásokkal érhetők el, ami az 5G által kínált adatátviteli sebességgel kombinálva közel valós idejű kommunikációt tesz lehetővé. A hálózatba kapcsolt eszközök mind nagyobb száma még tovább növeli az automatizációs lehetőségeket, ami ma még elképzelhetetlenül sokféle felhasználási esetet fog generálni – jelentette ki Boa László, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője.