Nyitókép: MME

Az énekes cigánycsuk lett a 2021-es év madara

Infostart
2020. július 30. 14:32
Július 1–27. között lehetett szavazni az interneten az év madarára. A legtöbb, 3884 szavazatot a cigánycsuk kapta. A második helyen a kis őrgébics (3382 szavazat), a harmadikon pedig a sordély (2605 szavazat) végzett.

Mindhárom énekesmadár az agrárélőhelyekhez kötődik - írja a madártani egyesület honlapján megjelent közlemény alapján a Hirado.hu.

A cigánycsuk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület leírása szerint még mindig gyakori Magyarországon, de hazai állománya 21 év alatt 54 százalékkal csökkent. Sík és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő.

Évente kétszer költ. A fészek helyét a tojó alakítja ki kis kaparással a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Vonuló, a telet a Mediterráneumban és Észak-Afrikában töltik, de egyes példányok áttelelhetnek. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek első példányai.