INFORÁDIÓ
2021. szeptember 16. csütörtök
Edit

koronavírus

vérplazma

lacza zsombor

Az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézetében (NIAID) készült, és az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) által elérhetővé vált, dátumozatlan elektronmikroszkópos, utószínezett kép SARS-CoV-2 nevű koronavírussal (narancssárga) erősen fertőzött, pusztuló (zöld) sejtekről. A világjárványt okozó vírus mintáját egy betegtől vették.

Már tíz koronavírus-beteg gyógyult meg a magyar vérplazmától

Infostart
Újabb cikkünk a témában:

Eddig pozitívak a tapasztalatok, a kezelt fertőzöttek fele meggyógyult, és mellékhatások sem jelentkeztek.

Lacza Zsombor kutatóorvos, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese az ATV Start című műsorában arról beszélt: majdnem minden országban megpróbálkoznak a plazmaterápia valamilyen formájával, jelenleg úgy tűnik, hogy a procedúrának sokkal kisebb a kockázata, mint amekkora nyeresége lehet.

Magyarország 450 gyógyult koronavírusos beteg jelentkezett vérplazmadonornak, Eddig 20 betegnek adtak be plazmát egy tudományos vizsgálat keretében, közülük 10-en már meggyógyultak, néhány beteg elhunyt, néhányan pedig még kórházi ápolásra szorulnak.

Lacza Zsombor hozzátette:

a betegek eltérő alapbetegségekkel rendelkeztek, ezért nagy a szórás.

A terápiát 40 és 94 év közötti betegeken alkalmazták, olyanokon, akiket már kórházban ápoltak. Ráadásul több ismert plazmaadási szövődmény közül eddig egyet sem tapasztaltak.

A terápia széleskörű akalmazásának vannak korlátai, így például csak vércsoportazonosan lehet beadni.

Nyitókép: NIAID/NATIONAL INSTITUTES OF HEALTH HANDOUT
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018