Kétszeres elszakítottságot, nemzeti és egyházi tragédiát is jelentett a trianoni békeszerződés a magyarországi reformátusoknak – mondta Ablonczy Bálint az InfoRádiónak.
"Egyrészt természetesen nemzeti tragédia minden magyar ember számára ebben az időszakban is, másfelől volt egy egyházi tragédia is a történetben: a református egyház modern kori szerkezete 1881-re alakult ki, és a Kárpát-medencében - akkor is így volt, ma is így van - ez alapvetően, döntő többségében magyar egyház, amely mögött semmifajta világegyház nem állt és nem áll, mint amilyen a katolikus egyház mögött. Éppen ezért azt látjuk, hogy a kifejezetten magyar volta miatt a határon túl rekedt nemzetrészek országai még inkább ellenségesen tekintettek ezekre az elszakított református egyházakra" - fejtette ki.
Erről a Károli Gáspár Református Egyetem Reformáció Öröksége Műhely vezetője dokumentumfilmet is készített, a Kárpát-medencei reformátusság szétszakításáról, az elcsatolt területen élő reformátusok újraszerveződésének akadályozásáról szóló alkotás pedig már elérhető a legnagyobb videómegosztón.
Kulcskérdés az is, hogyan tudott mégis fennmaradni a református egyház: Ablonczy Bálint elképesztő áldozatvállalások sorára bukkant.
"Tényleg csak egy anekdotikus példa: Feketehegyen, Délvidéken nyílt egy árvaház a háború után, a református hívek pedig kiló krumplinként adták össze, ami szükséges volt."
Hosszú távon természetesen nem lehetett erre alapozni, úgyhogy az a dilemma rögtön minden egyházi vezetőnél és lelkésznél is felmerült, hogy letegyék-e a hűségesküt az adott államra.
"Az utódállamok nagyon egyszerű zsarolási eszközzel éltek: van hűségeskü, van támogatás, nincs hűségeskü, nincs támogatás" - tette hozzá.
Ehhez kapcsolódóan sok belső dilemmája támadt a református egyháznak is, de a történelem eldöntötte a kérdést mára: jól tették, hogy letették a hűségesküt, mert "valahogyan élni kellett".