eur:
395.45
usd:
372.1
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor
A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) által 2019. január 3-án közreadott kép a Csango-4 kínai űrszondáról, miután leszállt a Hold Földről nem látható túloldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében. A Kínából december 8-án útnak indított űrszonda pekingi idő szerint délelőtt 10 óra 26 perckor landolt, és már továbbította az első jeleket a Földre. Az űrszonda a 138 kilométer átmérőjű Aitken-kráterben landolt, a szondának több tudományos feladata lesz: segítségével alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végeznek majd, vizsgálni fogják a Hold felszínét és felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és más környezeti viszonyokat.
Nyitókép: MTI/EPA/Kínai Nemzeti Űrügynökség

Száguld a Jáde Nyúl a Hold árnyékos oldalán

A Csang'o-4 kínai űrszonda Jáde Nyúl-2 (Yutu-2) nevű holdjárója már 367,25 métert tett meg az égitest távoli oldalán.

Mind a holdjáró, mind az űrszonda befejezte a 14. holdi nappalra kitűzött munkáját és alvó módra váltott át. A műszerek a terveknek megfelelően dolgoztak – közölte a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) holdkutató központja.

A 2018 decemberében útnak indult Csang'o-4 volt az első űrszonda, mely puha landolást hajtott végre a Déli-sark-Aitken-medence Kármán Tódor magyar-amerikai fizikusról, repülőmérnökről elnevezett, 180 kilométer széles Von Karman-kráterében január 3-án.

Egy holdi nap és egy holdi éjjel 14-14 földi napnak felel meg. A napenergia hiánya miatt a holdi éjjeleken a Csang'o-4 alvó módozatra kapcsol.

A leszállóegység neutronsugárzás-érzékelője és alacsony frekvenciájú rádióspektrométere megfelelően működött és begyűjtötte a szükséges tudományos adatokat. A holdjáró közeli infravörös spektrométere, panorámakamerája, atomdetektora és holdradarja a terveknek megfelelően végezte a tudományos kutatásokat.

A Jáde Nyúl az eredetileg tervezett három hónapnál jóval hosszabb ideje dolgozik, így ez a Holdon leghosszabb ideig kutató holdjáró.

Kína a tervek szerint 2020-ban küldi fel a Csang'o-5 űrszondát, mely már holdmintákat is fog hozni a Földre. Missziója főbb pontjai a holdminták begyűjtése, felszállás a Holdról, dokkolás Hold körüli pályán és magas sebességgel belépés a Föld légkörébe.

Címlapról ajánljuk
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

BL élőben
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

Mind a két spanyol csapat is egygólos előnyről kezdi a visszavágót a BL-negyeddöntőben, hat napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon, a metropolitanóban 2-1-re a Borussia Dortmundot. A mai két párból továbbjutók egymás ellen játszanak majd az elődöntőben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Izrael ellencsapásra készül Iránnal szemben, azonban jó esély van rá, hogy ez nem közvetlenül a perzsa állam területét veszi majd célba. Az Egyesült Államok közben nyomást gyakorol a zsidó államra, azzal a céllal, hogy ne legyen további eszkaláció. A Hamász visszadobta az összes izraeli előterjesztést a túsztárgyalások során és még nehezebben teljesíthető követeléseket fogalmazott meg. Irán bejelentette: ha Izrael támad, elsöprő és azonnali megtorlással fognak válaszolni. Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 20:42
×
×
×
×