A 80-as években, egy kanadai parkban néhány fiatal kenuzás közben vette észre, hogy a tóba ejtett kulacsuk szabad szemmel is látható a mélyben. Az ok a tó savas esőzések következtében kipusztult állat- és növényvilágnak, főleg a fény útját elzáró algának a hiánya volt - írja a BBC.
A savas esővel foglalkozó kutatások már a 70-es években megkezdődtek, de még ma, 2019-ben is sok időt és energiát fordítanak a kutatók a témára.
A savas esőzések európai erdők és amerikai tavak élővilágát tették tönkre az évtizedek alatt,
Kínában pedig az emberek egészségére és a termények épségére jelentenek komoly veszélyt.
Ma már kevesek által vitatott a tény, hogy a savas esőzések oka a szén-monoxid és a kén-dioxid, amelyek a gépjárművek kipufogóiból és a szénégető üzemek füstjéből kerülnek a levegőbe.
A 20. század második felében a savas eső kérdése azonban csak egy nagy rejtély volt. Gene Likens amerikai limnológus és ökológus 1963-ban gyűjtött esőmintái kimutatták, hogy a szennyezettség százszorosa volt az akkoriban elképzeltnek, ezzel felhívva az emberek figyelmét a bajra nemcsak Amerikában, de az egész világon.
Kanadai kutatók savat öntöttek egy tóba, megfigyelve az élővilág reakcióját,
és feljegyezve az eredményeket. A hét éves kísérlet alatt megfigyelték, hogy a tó savval csökkentett pH értéke másképp állt összefüggésben az élővilág kipusztulásával. A normális 6,8-ról 5,0-ra akarták csökkenteni az értéket, mivel ezt a szintet még képesek elviselni a halak. Ehhez képest 5,6 pH szinten a sav már elpusztította a kálciumra épülő mikroorganizmusokat, ennek következtében pedig
elpusztultak a halak, nem a mérgezettség miatt, hanem mert nem volt mit enniük.
Ugyanakkor a tó pH szintjének 5,0-ra csökkentése után mikor az értéket próbálták szinten tartani, a kutatók azt vették észre, hogy egyre több savra volt szükségük. Kiderült, hogy a tóban élő mikrobák idővel ellenreakcióba léptek és próbálták helyreállítani a tó kémiai egyensúlyát.
A légszennyezettség gátolja a tavak öngyógyítását
Carol Kelly mikrobiológus és a kutatás egyik résztvevője ezután amerikai, kanadai és norvég tavakat is megvizsgált, megállapítva, hogy a természetes tavak képesek lennének erre az ellenreakcióra és
a tavak kémiai egyensúlya helyre tudna állni, ha megszűnne a légszennyezettség a világban.
Ezek a kutatások viszont csak kevés sikert hoztak a savas esőzések és a légszennyezés ellen való fellépésben. Sokan nem hittek az eredményeknek, vagy egyenesen kitalációnak bélyegezték meg azokat.
"Nagyon sokan voltak a savas eső tagadói" - emlékezett vissza Gene Likens. Elmondása szerint a nyilvános előadásain sokszor álltak fel hallgatók, hangosan kifejezve egyet nem értésüket. "Olyan volt ez, mint a klímaváltozás ügye. Az 1963-as felfedezéstől 1990-ig 27 év kellett, hogy végre komoly lépéseket tegyenek az emberek a savas eső ellen" - mondta Likens.
A 90-es évek szintjéhez képest ma már alacsonyabb a szulfátszennyezetség a levegőben, ám a probléma mégsem tűnt el: a nagy területű mezőgazdasági termelésekkel még mindig nitrátion kerül a levegőbe,
az így kialakuló légszennyezettség Ázsiában például egyre növekvő probléma.
Bár Észak-Amerikában és Kanadában az utóbbi időben sikeresen visszaszorították a savas esőzéseket (az ottani tavak el is kezdtek helyreállni), de Ázsiában is látható, hogy – akárcsak a klímaváltozás ügyénél, úgy itt is – globális összefogás kellene a komoly változásokhoz.