eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Meghalt a 20. század egyik legfontosabb tudományos felfedezésének atyja

Kary Mullis amerikai kémikus 1993-ban a polimeráz-láncreakció felfedezéséért kapta a legnagyobb tudományos elismerést. A tudóst 74 éves korában érte a halál.

Kary Mullis augusztus 7-én hunyt el a kaliforniai Newport Beachben - közölte felesége, Nancy Cosgrove Mullis. A tudós megosztva kapta a Nobel-díjat Michael Smith kanadai biokémikussal, akivel együtt dolgoztak a felfedezésen.

A polimeráz-láncreakció (PCR) technikája tette lehetővé, hogy a tudósok egyetlen DNS-molekula sok millió másolatát hozzák létre, ezért

a 20. század egyik legfontosabb tudományos felfedezéseként üdvözölték.

A módszer segítségével a kutatók egy 40 ezer éves, jégbe fagyott mamut DNS-ét tudták tanulmányozni, valamint lehetővé vált, hogy kis mennyiségű DNS birtokában azonosítsanak vagy felmentsenek gyanúsítottakat.

Ez volt az a technológia, amely a Jurassic Park című 1993-as film kihalt dinoszauruszainak újrateremtését inspirálta.

Mullis 1944-ben született az észak-karolinai Lenoirban. Élénken érdeklődött a természettudományok iránt, gimnazista korában cukor- és káliummeghajtású rakétát tervezett, amivel egy békát több mint két kilométer magasba lőtt fel. Az állat ejtőernyővel, sértetlenül tért vissza a földre.

A Georgiai Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1966-ban, a berkeleyi Kaliforniai Egyetemen 1973-ban doktorált biokémiából. Ezután egy időre elhagyta a tudomány világát és regényeket írt, később nagyjából két évig egy pékségben dolgozott. A biokémiához visszatérve egyetemi kutatásokban vett részt, majd 1979-től a Cetus Corporation biotechnológiai cég alkalmazta DNS-vegyészként, ez idő alatt fedezte fel a polimeráz-láncreakciót. Ezután a Xytronyx Inc. molekuláris biológiai részlegének igazgatója volt, de a Nobel-díjjal és a Japán Díjjal járó pénzjutalom meghozta számára a vágyott függetlenséget, több nagyvállalat tudományos tanácsadójaként dolgozott. Önéletrajza (Dancing Naked in the Mind Field) 1998-ban jelent meg.

Mullis személyisége és élete mindenben ellentmondott a Nobel-díjas tudósokról alkotott sztereotípiáknak.

Egyszer elismerte, hogy a Nobel-díj bejelentése napjának reggelén ittas volt, a hírre válaszul pedig szörfözni indult a tengerre. Ugyan felfedezéséért nagyra becsülte a tudományos világ, más teóriái miatt rengeteg bírálója volt. Azt állította többek között, hogy az AIDS-et nem a HIV-vírus okozza, hogy az ózonréteg károsodása "illúzió", valamint meggyőződése volt, hogy a globális felmelegedés "hoax", vagyis álhír.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×