eur:
393.61
usd:
364.78
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Wikipedia/Natataek

Új bizonyíték arra, hogyan fejlődött ki az ember

A bonobó emberszabású majmok vizsgálata hívta fel a figyelmet a kulcsmozzanatra, érdekes összefüggésre bukkant az emberi fejlődésben egy evolúcióbiológiai kutatás.

Az eddig jódszegénynek hitt Kongó-medencében a főemlősök, így a bonobók (Pan paniscus) rendszeresen fogyasztják a jódban gazdag vízinövényeket – erről számolt be egy frissen megjelent kutatás, amelyet Gottfried Hohmann, a Max Planck Intézet evolúcióbiológusa vezetett, és amelyről a Qubit számolt be. Ez az első alkalom, amikor főemlősöknél figyelnek meg jódfogyasztást: a bonobók direkt azokat a növényeket keresik, amelyek kiemelkedő jódtartalommal rendelkeznek.

A kutatók szerint az emberi agy fejlődéséhez a növekvő húsfogyasztás mellett az egyre nagyobb jódbevitel jelenthette a kulcsot – ezt pedig valószínűleg pont úgy fedezhették, mint most a ritkán, de rendszeresen tündérrózsát fogyasztó bonobók.

A kutatók két bonobócsoportot vizsgáltak a kongói Salonga Nemzeti Parkban, és arra jutottak, hogy az állatok étrendjét javarészt gyümölcsök és levelek teszik ki, de átlagosan kéthetente felkerestek egy mocsaras területet, ahol tündérrózsát gyűjtöttek. A bonobók kifejezetten a növény víz alatti részét kedvelték, a leveleit pedig eldobták. Egy másik német kutatócsoport a növények jódtartalmát vizsgálva kimutatta, hogy az állatok által kedvelt növényfajok majdnem olyan gazdagok jódban, mint a tengeri hínár.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×