eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Egy biológus elkábított szúnyogokat vizsgál egy üvegcsőben Balatonmáriafürdő és az M7-es autópálya közötti területen. A szakember a Balatoni Szövetség megbízásából végzi a szúnyogtenyésző hely ellenőrzését. A nyár első felében uralkodó száraz, csapadékmentes és nagyon meleg időjárás miatt jelenleg kevesebb szúnyog van a vízpartokon, valamint a lápos és mocsaras területeken, ezért irtani sem kellett annyit, mint a korábbi években.
Nyitókép: Varga György

Ezen biztosan látszik, hogy valójában kevesebb a szúnyog

Hiába van szúnyoginvázió, valójában csökken a repülő rovarok száma, ezért is fogy egész Európában a madárállomány. Magyarországon 30 százalékkal csökkent az olyan madarak száma, amik rovarral táplálkoznak. Az ördögi kör a szakértő szerint csak speciális intézkedésekkel szakítható meg.

Drasztikusan csökken a fecskék száma Magyarországon, de Európa nagy részén is. Mivel az ökoszisztéma egy egyensúlyi rendszer, ha nem szaporodnak a fecskék, az kihat a táplálékuk, a repülő rovarok állományára is, tehát ha nincs elég rovar, kevesebb a fecske is.

"Azt gondoljuk, hogy összességében a fecskék esetében a hosszú távú vonuló viselkedésmódjuk okozza azt, hogy kitettek a környezeti változásoknak, de itthon a költőhelyek biztosítása és a rovartáplálék hiánya tovább fokozza az állománycsökkenést" - ecsetelte az InfoRádióban Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ügyvezető igazgatója.

Arra a kérdésre, hogy csak az ember érzékeli-e úgy, hogy több a rovar, azt mondta, esős idő után valóban tömegesen jelennek meg a szúnyogok a számukra kedvező helyeken, de ez csak egy-egy kiemelkedő időszak, és nem azt jelenti, hogy egészséges méretű rovarállomány lenne Magyarországon.

"Nyugat-Európában kimutatták, hogy már a védett területeken is 40-45 százalékkal csökkent a repülő rovarok állománya pár évtized alatt"

- mutatott rá Halmos Gergő, aki szerint ez közvetlen bizonyítéka a biológiai sokszínűség csökkenésének.

Szúnyogirtás ügyében egyébként arra int, hogy próbáljunk a fecskék számára kedvező életfeltételeket biztosítani, másrészt olyan módszereket alkalmazni az irtásban, amelyek eltérnek a mostani légi irtásban használt "generál módszerektől", hisz a mostani szerek nem is csak a szúnyogokat, hanem minden repülő rovart kiirtanak. Ennél jobb a célzott biológiai védekezés, Magyarországon is évek óta vannak erre kezdeményezések, amelyek azonban "még nem törték át a döntéshozók ingerküszöbét".

Két évtizede mérik a madarak állományának számát, és

30 százalék fölötti azon madarak (fecske, mezei pacsirta, tövisszúró gébics) hiánya, amelyek nagyon elterjedtnek - közönségesnek - számítottak, és segíthetnének a természetes irtásban.

Elsősorban azon madarak állománya csökken - itthon is és Európában is -, amelyek élete a mezőgazdasági jellegű területekhez kötődik.

A lakosság segítheti a fecskéket például műfészkek kihelyezésével vagy akár sárgyűjtő helyek létrehozásával is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×