Nyitókép: Kisalföld.hu

Egy vonat fantáziadús kibelezése OTDK-győzelmet ért

Infostart
2019. április 8. 15:17
A Széchenyi István Egyetem építészhallgatói teljesen átértelmezték egy vonat belső terét.

A vasúton, utazással eltöltött idő fogalmának újraértelmezését jelenti egy csapatnyi Széchenyi István Egyetemhallgató építészeti terve a GYSEV Flirt 3 szerelvényei belső terének áttervezése - írja a Kisalföld. A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyet is ért a pályamű.

A tervezők közül Fejes Nóra Berettyóújfaluból, Zurai Lilla pedig Taktaharkányból jár a győri egyetemre, 5-6 órát vonatoznak rendszeresen, innen indult a fantáziálás.

A feladatot egyébként 40 diák kapta meg, és 3 fős csapatokban dolgoztak együtt építészek, jármű- és gépészmérnök hallgatók.

A GYSEV az egész félévben árgus szemekkel kísérte a munkát, majd a győztesek TDK-munkában folytatták azt. Ennek során áttanulmányozták a GYSEV felméréseit az utazóközönségéről, és feltérképezték közben azt is, hogy más országokban milyen modern, tematizált szerelvények közlekednek. A vonatot végül az alapján osztották zónákra, hogy az egyes utasok milyen környezetben szeretnének utazni - nyilatkozták a hallgatók a lapnak.

Így lett egy nyüzsgő zóna, egy családi utazásokra megfelelő vagonrész játéksarokkal, egy beszélgetős rész alakítható ülésekkel, illetve egy csendes zóna.

Mint az érintettek elmondták, a munka kész, a többi a vasúttársaságokon múlik.