Nyitókép: Sonline.hu

Emberi csontok kerültek a gyerekek kezébe

Infostart
2019. március 1. 13:10
Egy egészségügyi középiskola hátrányos helyzetű diákjai kaptak lehetőséget a Rippl-Rónai Múzeumban.

Emberi csontokat vehettek kézbe az egészségügyi középiskola diákjai a Rippl-Rónai Múzeumban - írja a Sonline.hu. A Miről mesélnek a csontok? elnevezésű foglalkozáson a tanulók megtudhatták, milyen betegségben szenvedtek egykor az emberek, de azt is, hogy ki volt az erősebb.

A koponyától kezdve a különféle lábszárcsontokon át egészen az állkapocscsontig sokféle maradvánnyal találkoztak a tanulók.

Nagyítót kézbe véve elváltozásokat figyelhettek meg, melyekről meg lehet állapítani a különféle betegségeket, de az is jól látható, hogyan éltek a régi emberek, milyen fiatalon haltak meg, mennyire koptatták el a fogaikat.

A hátrányos helyzetű diákok egy pályázatnak köszönhetően jutottak el a múzeumi különórára.

Az ápolást és szociális gondozást tanuló fiatalok egyébként nagyon aktívak voltak, jól felismerték a csontokat és latintudásukat is fejlesztették - számolt be róla a tanulók oktatója, Draskovics Márta.

Az egyik kézbe vett koponyáról egy hónappal ezelőtt állapították meg antropológusok, hogy vélhetően az illető szifiliszes vagy leprás beteg volt. Az orr és a szájpadlás felső része ugyanis torzult, a csontlemezek pedig láthatóan felhólyagosodtak.