eur:
394.72
usd:
365
bux:
65502.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pexels

A depresszió kialakulásának nyomába értek a kutatók

Újabb géneket hoztak kapcsolatba a depresszióval.

Több száz újabb gént hoztak összefüggésbe a kutatók a depresszióval - derült ki a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely azokra a személyiségtípusokra is rávilágít, akik fogékonyabbak lehetnek a betegségre.

Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport három nagy adatbázis információit felhasználva elemezte több mint kétmillió ember egészségügyi adatait és DNS-ét, aminek eredményeként 269 olyan gént azonosítottak, amely összefüggésben áll a depresszióval - írja a medicalxpress.com.

A kutatók egy újfajta statisztikai módszert alkalmazva azonosították a DNS azon részeit, amelyek megegyeztek a depressziós és például a dohányzó embereknél.

Az eredmények azt sugallják, hogy a depresszió kiváltó tényezője lehet a dohányzásnak néhány embernél, ám további vizsgálatokra van szükség az összefüggés megértéshez.

A témában született eddigi legnagyobb tanulmány szerint továbbá a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus depressziót okozhat. Ez az összefüggés segíthet a kutatóknak rávilágítani az olyan személyiségjegyekre, amelyek növelhetik a betegség jelentkezésének kockázatát.

"Ezek az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a depresszióért részben a génjeink a felelősek" - mondta a kutatást vezető Andrew McIntosh, az egyetem professzora.

Hozzátette: "reméljük, hogy az eredményeink segítenek megérteni, hogy bizonyos emberek miért hajlamosabbak jobban a depresszióra, mint mások, és, hogy miként tudnánk a jövőben hatékonyabban segíteni a depresszióval és szorongással küzdőkön".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×