Kétszázkilencven éve, 1728. október 27-én született James Cook kapitány, minden idők legeredményesebb felfedezője.
Egy yorkshire-i faluban látta meg a napvilágot, testvérei közül csak három élte meg a felnőttkort. Szegénysorban nevelkedett, iskolába csak öt évig járt. Egy halászfaluban, szatócsinasként a tengert bámulva kerítette hatalmába a kaland vonzása. Tizennyolc évesen hajósinasnak szegődött, majd
egy szénszállító hajón sajátította el a tengeri tájékozódás csínját-bínját, éjszakánként matematikát és asztronómiát tanult.
Már egy masszív, lassú vitorlás parancsnokságát is felajánlották neki, amikor mindent újrakezdett: önkéntes matróznak állt a brit haditengerészethez. Két év múlva már itt is hajón parancsnokolt, a hétéves háborúban éjszaka derítette fel a Szent Lőrinc-folyó nehezen hajózható szakaszait, majd feltérképezte Új-Fundland és Labrador partjait is.
Térképei annyira pontosak voltak, hogy még a 19. század végén is használták őket.
A harcok során jobb kezén súlyos sérüléseket szenvedett a lőportól, sebhelyei miatt ezután állandóan kesztyűt viselt. 1762-ben megnősült, hat gyermeke született. Közülük három csecsemőként halt meg, egy még iskolás korában, két fia haditengerészeti szolgálatban, gyermeke egyiknek sem született, így a felfedezőnek nincs leszármazottja.
Déltengeri expedíció és különleges csillagászati feladat
1768-ban a Royal Society hosszas viták után - szakértelmére való tekintettel, alacsony származását figyelmen kívül hagyva - bízta meg első déltengeri expedíciójának vezetésével. Feladatuk az volt, hogy Tahitin figyeljék meg a Vénusz bolygó átvonulását a Nap előtt.
A 243 évenként előforduló jelenség vizsgálatától a tudós társaság azt remélte, hogy képesek lesznek meghatározni a Naprendszer méreteit.
Cook negyvenévesen megkapta a hadnagyi rangot, keze alá pedig egy széles, erős és lassú egykori szénszállító hajót adtak. Az Endeavour nehézkes volt ugyan, de számos előnye is volt, sok rakomány fért bele, nehezebben feneklett meg és könnyebben lehetett javítani.
A hajón a tengerészek mellett botanikus, csillagász és festő is utazott, sőt még később élelemként szolgáló állatokat is vittek magukkal.
Cook csak kifutásuk után bonthatta fel III. György király lepecsételt parancsát, amely arra utasította, hogy keresse meg a korabeli feltevések szerint az északi félteke tömegét kiegyensúlyozó déli földet, a Terra Australist.
Első feladatuknak eleget téve Tahitin hordozható obszervatóriumot állítottak fel, és feljegyezték a Vénusz mozgását. Ezután délnek indultak, de még a 40. szélességi foknál sem találták nyomát a titokzatos kontinensnek.
James Cook kapitány útjai a Csendes-óceán déli részén. Az első út pirossal, a második út zölddel, a harmadik út kékkel van jelölve (Wikipedia / Andre Engels)
Cook nyugatnak fordulva feltérképezte Új-Zélandot, majd 1770. április 19-én első európaiként elérte Ausztrália keleti partjait. Az Új-Dél-Walesnek elnevezett területet brit birtokba vette, hajója nyolc napig horgonyzott a mai Sydney közelében lévő öbölben, de nem sikerült kapcsolatot teremtenie az ellenséges bennszülöttekkel. A part mellett észak felé tartva megfeneklettek a Nagy-korallzátonynál, a hetekig tartó javítás után a Jóreménység fokát megkerülve 1771 júliusában érkeztek haza Angliába.
A Terra Australis valósága
Otthon hősként ünnepelték, bemutatták a királynak, és parancsnoknak nevezték ki. 1772 és 1775 között tett második útjára már két hajóval, de ugyanazzal a feladattal indult: keresse meg az ezek szerint még délebbre fekvő kontinenst. A kapitány elsőként szelte át a déli sarkkört, elsőként hajózta körül ezen a szélességi fokon a Földet, és az Antarktiszt megközelítve bebizonyította, hogy a Terra Australis legfeljebb az örök fagy világában létezhet. Útján feltérképezte Tongát és a Húsvét-szigetet, újra rábukkant a Marquises-szigetekre, és felfedezte Új-Kaledóniát.
Hírneve most már túlterjedt az Admiralitás körein: végre megkapta a kapitány rangot, a Royal Society tagja lett, a Lordok Házában méltatták.
1776-ban nekivágott, hogy megkeresse a legendás északnyugati átjárót Amerika északi partjai mellett az Atlanti- és a Csendes-óceán között.
Harmadik útja során Tahititől északra haladva, 1778 elején felfedezte a Hawaii-szigeteket, amelyet támogatója, Lord Sandwich (a szendvics feltalálója) tiszteletére Sandwich-szigeteknek nevezett el. Továbbhaladva feltérképezte Észak-Amerika nyugati partjait Kaliforniától Alaszkáig, de a Bering-szorosba a jég miatt nem tudott bejutni, így nyilvánvalóvá vált, hogy az átjárónak - ha létezik is - gyakorlati haszna nincs.
Uralkodói temetés: megfőzték
A kudarctól ideges, gyomorfájdalmaktól gyötört, legénységével állandóan hadakozni kényszerülő Cook visszatért Hawaiira, amelyet részletesen feltérképezett. 1779 januárjában a Nagy Szigeten vetett horgonyt, és mivel érkezése egy helyi ünneppel esett egybe, a bennszülöttek istenüknek nézték. A viszony azonban gyorsan megromlott, mert az angolok tűzifának kobozták el a helyiek bálványait.
A kapitány nem sokkal később vitorlát is bontott, de egy törött árbóc miatt vissza kellett térnie, ekkor már ellenségesen fogadták. Néhány őslakos elkötötte Cook egyik csónakját, aki túszejtéssel akarta a tetteseket a csónak visszaadására rábírni.
Foglyául azonban a helyi uralkodót szemelte ki, mire 1779. február 14-én csetepaté robbant ki, amelyben Cook életét vesztette.
Holttestét a helyiek főnököknek kijáró végső tiszteletadásban részesítették - azaz megfőzték, hogy lecsupaszított csontjait falvaik között oszthassák szét, innen a legenda, hogy kannibálok falták fel.
A maradványokat némi alkudozás után visszaszolgáltatták legénységének, akik a tengerbe temették, a gyilkosság helyén ma obeliszk áll.
Cook többet tett a világ megismeréséért, mint bárki más a történelemben. Más téren, de legalább ekkora teljesítménye volt, hogy hajóin senki nem halt meg skorbutban, a kor rettegett betegségében, mert a matrózok étrendjébe C-vitaminban gazdag ételeket, például savanyított káposztát iktatott.