Meghalt az űrhajós, aki negyedikként lépett a Holdra

Infostart / MTI
2018. május 27. 08:00
Elhunyt életének 86. évében Alan Bean amerikai űrhajós Houstonban, aki negyedik emberként járt a Holdon 1969-ben az Apollo-12 misszió keretében, s 1973-ban a Skylab űrállomás parancsnoka is volt - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.

"Alan Bean egykor azt mondta, +Nekem van a világon a legszebb életem+" - hangsúlyozta Jim Bridenstine, a NASA új igazgatója. Hozzátette: "Ez egy vigasztaló emlék, miközben gyászoljuk halálát".

A család közlése szerint szerettei körében érte a halál a houstoni metodista kórházban két hetes betegséget követően.

Bean negyedik emberként a Holdon a Viharok Óceánjának (Oceanus Procellarum) nevezett térségeiben hagyta hátra lábnyomait, mindössze négy hónappal Neil Armstrong 1969 júliusi történelmi Apollo-11-es küldetését követően.

Bean a Holdra szálló egység pilótájaként Pete Conrad asztronauta társával összesen mintegy 31 órát töltött a Holdon, ebből több mint hét órát az űreszközön kívűl a Holdfelszínen sétálva, miközben Richard Gordon űrhajós a fejük felett keringő parancsnoki modulban a jövőbeli missziókhoz keresett leszállóhelyeket.

1973-ban Bean az első amerikai űrállomásra, a Skylabre induló második misszió parancsnoka volt. Owen Garriott és Jack Lousma űrhajóstársaival 59 napott töltött alacsony Föld körüli pályán.

1981-ben vonult vissza a NASA-tól, hogy festőművészként dolgozhasson.