Ez lehet a végső csapás a daganatokra

Infostart
2018. március 13. 19:40
Az amerikai Stanford egyetem kutatói olyan rákgyógyító koktélt dolgoztak ki, amely a szervezet immunrendszerét aktiválja a daganatok ellen. Tátrai Péter biológust kérdeztük.

Az a gondolat, hogy a daganatokat az immunrendszer erejével le lehet győzni, nem új. Ennek a kezelésnek az újdonsága az, hogy az immunrendszer stimulációja a daganattal szemben nagyon célzottan történik, vagyis

közvetlenül a tumorba kerül az anyag, ez vált ki egy olyan immunválaszt, ami specifikus az adott daganatra nézve

- mondta Tátrai Péter biológus az InfoRádió "Szigma - A holnap világa" című tudományos magazinműsorában.

A szakember elmondta azt is, hogy a daganatba fecskendezett immunstimuláló anyag akár élethosszig tartó védettséget adhat az érintett személynek, ugyanúgy, mint egy fertőző betegség esetén.

Tátrai Péter kiemelte még:

a kezelésnek óriási előnye az is, hogy személyre, sőt daganatra szabott.

Annak ellenére, hogy mindig ugyanazt a két komponenst, ugyanakkora mennyiségben kapják a páciensek. A beadott "koktél" az immunrendszer számára olyan utasítást ad, hogy azt támadja meg, amit lát. Hozzátette: ha a kezeléskor egy daganatot összeismertettünk az immunrendszerrel, már meg tudja előzni a későbbi előfordulását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rákgyógyító koktél
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást