eur:
394.52
usd:
370.35
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
A jó alvás titka

A jó alvás titka

Hogyan merül álomba? Ez a folyamat általában naponta egyszer lezajlik minden emberben, mégsem tudunk róla túl sokat. Ezen igyekszik változtatni egy friss kutatás.

A Cambridge-i Egyetem nemzetközi kutatócsoportja azon dolgozik, hogy rájöjjön, mi történik valójában, amikor az ember ébrenlétből átkerül az alvás fázisába írja a BBC.

A kutatócsoport megméri, elemzi és megpróbálja megérteni, hogy a tudatánál lévő ember miként kerül az álom állapotába. A Cambridge-i kutatók szerint erről egyelőre rendkívül kevés tudományos ismeret áll rendelkezésre.

Néhányan nagyon gyorsan elalszanak, másoknak viszont ez sokáig tart” – mondja Sridhar Rajan Jagannathan alváskutató, hozzátéve:

az álomba kerüléshez szükséges átmeneti időszak 5 és 20 perc közötti idő szokott lenni.

Jó esetben ez a folyamat egy zavartalan, nyugodt folyamat, de nem mindenkinél. "Vannak, akik elálmosodnak, majd visszatérnek az éber állapotba, és ez így váltakozik” – mondta a kutató. Ez a folyamat görcsösebb, és a sürgető alvásigény váltakozik benne az ébrenléti késztetéssel.

Tristan Bekinschtein, a kutatást végző idegtudományi labor vezetője azt mondta, hogy néhány ember akár tudatosan is visszaránthatja magát az elalvás korai szakaszából.

A jó alvás titka

Ezeket a pillanatokat az alvás és az ébredés között úgy írja le, mint a ködös tudatot”, amelyben többek között a szem elréved, és a figyelem és az éber gondolatok is fokozatosan feloldódnak.

Jagannathan szerint ez az állapot ahhoz hasonlítható, amikor

valaki unalmas feladatot csinál, és bár nem alszik, de érzékeli, hogykisodródik az éber állapotból.

„Ezek a kis kisodródások pedig nagy problémákat okozhatnak– tette hozzá, és nem csak a vezetéshez hasonló szituációkban, hiszen ez az állapot befolyásolja a koncentrációt és döntéshozatalt is.

  • Korábban több más kutatásban próbálták már megfejteni, hogyan lehetne figyelmeztetni az elalvás veszélyére, többek között például a szemmozgás vagy az agyi aktivitás megváltozásának vizsgálatával.
  • Jagannathan arra is fényt szeretne deríteni, hogy miért elsősorban jobbkezesek között gyakoriak az ilyen alvás előtti állapotban történő balesetek.
  • Úgy tűnik továbbá, hogy ezen "rejtélyes pillanatok" vagy "szürke zóna" kapcsolatban áll a kreativitással és a képzelettel.

Bekinschtein elmondta azt is, hogy voltak olyan kísérletek, amelyekben a diákok pénzbeli ösztönzést kaptak azért, hogy a lehető leggyorsabban elaludjanak - de a nyomás, hogy mielőbb álomba merüljenek, épp az ellenkező hatással járt.

Jagannathan elmondta, hogy ezekből is látszik, hogy sokkal több figyelmet kell arra fordítani, hogyan engedjük el magunkat és hogyan kerülünk az alvás állapotába. Egy hagyományos vizsgálatnál az alvás minőségét vizsgálják - felébred-e, milyen hosszan alszik, hogyan ébred az, aki álmatlanságtól vagy rossz alvástól szenved.

De azt nem kérdezik meg, hangsúlyozta a kutató, hogy miként alszik el.

A kutatást a Bill Gates által létrehozott alapítvány finanszírozza.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×