eur:
393.98
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Óriási veszély fenyegeti térségünket

Óriási veszély fenyegeti térségünket

Jelentősen nő az árvizek kockázata Európában a következő években a globális felmelegedés miatt, még akkor is, ha sikerül 1,5 Celsius-fokra korlátozni a hőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti időkhöz képest - olvasható a Climate című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.

A szerzők három forgatókönyv alapján elemezték az árvízi kockázatot: 1,5, 2 és 3 Celsius-fokos hőmérséklet-növekedés esetén, és arra a megállapításra jutottak, hogy Közép- és Nyugat-Európában nő meg leginkább az árvízi kockázat mindhárom esetben, és minél nagyobb a hőmérsékletnövekedés, annál nagyobb lesz a kockázat.

Másfél Celsius-fokos hőmérsékletnövekedés esetén 113 százalékkal nő az árvízi kockázat, 3 Celsius-fokos növekedés esetében 145 százalékkal. Előző esetben a térségben élő lakosok 86 százalékát, mintegy 650 ezer embert érinthet a természeti csapás, amely mintegy 15 milliárd kárt okozhat évente. Utóbbi esetben mintegy

780 ezer embert sújthatnak az áradások, és a kár elérheti a 17 milliárd eurót évente.

A 2015 decemberében Párizsban tartott klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el annak biztosítására, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azon szándékukat, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt tartsák. Még ha a globális felmelegedést sikerül is ezen korlátokon belül tartani, a regionális hőmérsékleti változások és ezáltal a klímaváltozás hatásai jelentősen eltérhetnek a globális átlagtól.

Ezen tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az árvízi kockázat jelentős növekedését el lehet kerülni azzal, ha a globális felmelegedés az alacsonyabb hőmérsékleti növekedésen belül korlátozódik - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő honlapon.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×