Keith Jarrett világhírű dzsesszzongoristát egyszer arról kérdezték, elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy koncerten klasszikus zenét és dzsesszt is játsszon. "Nem, szerintem az őrület lenne. A rendszer mindkét irányban különböző kapcsolókörökből épül fel" - idézte hétfőn a zenész válaszát a lipcsei Max Planck Intézet, amelynek kutatói most felfedezték, hogy e mögött idegtudományi magyarázat állhat.
A zenélés különböző képességek bonyolult összjátéka, amely tükröződik az agyi struktúrákban is. Az intézet munkatársainak felismerése szerint ezek a képességek sokkal kifinomultabban mutatkoznak meg az agyban, mint azt eddig feltételezték. Az eredmények segíthetnek annak megismerésében, milyen univerzális folyamatok játszódnak le zenélés közben.
A kutatók szerint az ok az lehet, hogy a két zenei stílus más képességeket követel meg a zenésztől.
"Zongorázás közben az agyban különböző folyamatok zajlanak, amelyek megnehezítik a váltást egy másik zenei stílusra" - mondta Daniela Sammler, a tanulmány vezetője.
Lényeges különbség a mozgás tervezése zongorázás közben. Elméletileg stílusirányzattól függetlenül a zongoristának tudnia kell, melyik billentyűt melyik ujjal nyomja le. Zenei irányzatonként eltérő azonban ennek a két lépésnek a súlyozása.
- A klasszikus zenét játszók a második lépésre, a hogyanra koncentrálnak. Számukra az fontos, hogy egy darabot technikailag kifogástalanul és nagy személyes kifejezőerővel adják vissza.
- A dzsesszzenészek elsősorban a "mit"-re koncentrálnak: fel vannak készülve arra, hogy improvizáljanak és játékukat meglepő harmóniákhoz igazítsák. "A dzsesszzongoristáknak a harmóniák tervezésében gyakorolt flexibilitása az agyukban is megmutatkozik zongorázás közben" - emelte ki Roberta Bianco, a tanulmány fő szerzője.
Az összefüggéseket 30 profi zongorista segítségével figyelték meg.