Fontos információ derült ki Jézus sírjáról

InfoRádió
2017. december 1. 05:47
A hagyomány szerint a jeruzsálemi Szent Sír-templom Jézus nyughelye köré épült. Az évszázadok során azonban az eredeti épületet természeti csapások és támadások érték, a 11. század elején pedig szinte teljesen elpusztult.

A szakértők a mai napig nem teljesen biztosak abban, hogy az újjáépített templom az eredeti szentély helyén áll-e.

A National Geographic által támogatott kutatócsapat először elemezte a templomban található nyughely mészkőfalát, illetve a sírt borító márvány alatti habarcsot. Az analízis alapján az épület legkorábbi részét 345 körül alakították ki - írta az IFL Science cikke alapján a 24.hu.

Bár az eredmények nem támasztják alá, hogy a nyughely valóban Jézusé, azt viszont igazolják, hogy a mai Szent Sír-templom az eredeti, rómaiak által épített szentély helyén áll.

Antonia Moropoulou, a projekt vezetője szerint vizsgálatuk azért is fontos, mert igazolta a templom építési fázisainak sorrendjét. A szakértők az építmény különböző pontjain változatos korú, 335-1570 között kialakított elemeket találtak.