Kikapcsolódás közben nyert a világverő magyar fizikus

Infostart
2016. szeptember 18. 11:40
Egy 29 éves magyar fizikus nyerte a General Electric globális informatikai versenyét, amelyen a cég legokosabb számítógépeinek beszélgetését kellett megfejteni. Világszerte több mint ezer IT szakember és szoftvermérnök kapcsolódott be a játékba. A magyar fizikus elsősorban anyagtudománnyal foglalkozik és jelenleg a doktori értekezését írja, a játékban csak kikapcsolódásként vett részt.

Szabó Zoltán a versenyfeladatokról azt mondta: „vicces első feladvánnyal kezdődött: a gépek a Twitteren bináris nyelven beszélgettek egymással, ezt kellett dekódolni, egy képet kellett összerakni, ez továbbvezetett a második feladványra. Ez is egy kép volt, meg kellett keresni egy szintén binárisan kódolt elrejtett szót.”

A verseny győztese a harmadik feladványt igazán nehéznek nevezte, két hétig tartott, amíg megfejtette.

Szabó Zoltán a bináris kódolást úgy magyarázta: „azt jelenti, az egyes karaktereket, például a billentyűzeten beütött betűket, jeleket nyolc darab nullással vagy egyessel lehet megjeleníteni. Egy táblázatban meg lehet nézni, hogyan. Minden karakternek megvan a sorszáma, helyettesítő értéke. Ezeket is lehet használni, az A betű például 01000001.”

A 29 éves magyar fizikus kiemelte: „már nem biztos, hogy abban van a nagy üzlet, vagyis már nem az emberek internetezési szokásaival kell mélyen foglalkozni, hanem inkább azzal, hogy a gépek, a nagy erőművektől kezdve a legkisebb szobai hőmérőkig beszélgethetnek egymással. Az adataikat tudják továbbítani az interneten, így több száz milliárdnyi eszközről is lehet szó.”

A kódolásról szólva Szabó Zoltán azt mondta, az a biztonságos internetes kommunikáció alapfeltétele. Leginkább a banki tranzakcióknál, az internetes vásárlásnál, az emailezésnél fontos, ha nincs megfelelően kódolva, bárki hozzáférhet.

„A kódolás lényege, hogy az információt úgy juttassuk el a célhoz, hogy csak az értse, akinek szól” - hangsúlyozta a GE informatikai versenyének győztese.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
"Már a gépek beszélgetésével kellene foglalkozni"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást