Támadnak az újfajta poloskák és katicák

InfoRádió
2016. augusztus 23. 09:49
Egyre több az új kártevőfaj Magyarországon. Több poloskafaj is megjelent hazánkban, de hatalmas pusztításra képes a harlekinkatica is, amely ősszel a lakásba bejutva okoz kellemetlenségeket – hívta fel a figyelmet Aponyi Lajos, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára.

„Hazánkban az őshonos poloskák mellett a 2000-es évektől két új inváziós poloskafaj is felbukkant. Az egyik a zöld vándorpoloska, amelyik 2002-től, az ázsiai márványos poloska pedig 2013-tól észlelhető Magyarországon” - közölte Aponyi Lajos.

Elmondta, hogy ezek a poloskafajok, illetve a többi inváziós kártevő is elsősorban a globális kereskedelem, illetve a világméretű turizmus miatt került be Magyarországra, a klímaváltozás miatt pedig sikeresen meg is telepedtek Magyarországon.

Közölte: ezekkel az új poloskafajokkal az a legnagyobb probléma, hogy nemcsak a zöldség- és gyümölcsféléket támadják meg, hanem a dísznövényeket is.

A poloskák mellett több más inváziós kártevő is megtelepedett Magyarországon.

„Ilyenek a harlekinkaticák, amelyek mesterséges betelepítéssel kerültek az európai kontinensre: levéltetű-predátorként kerültek be. De hamar konkurensévé váltak Magyarországon és Európában őshonos katicabogár fajoknak, mivel elfogyasztják a táplálékot, a levéltetveket az őshonos katicák elől. Ha pedig elfogy a táplálék, akkor – főként ősszel – a zsendülő, érő gyümölcsökbe, illetve a szőlőbe is belekóstolnak. Ha pedig belekerülnek a mustba, akkor a kierjedt bornak kellemetlen mellékízt adnak” - mondta a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára.

„Ráadásul a poloskák és a harlekinkaticák ősszel telelőhelyet keresve gyakran bejutnak a lakásokba, ahol kellemetlenséget okoznak az ott lakóknak, mert az előbbiek büdösek, az utóbbiak pedig harapni is képesek” – mondta Aponyi Lajos.

„Lehet ellenük védekezni, csak az a korlátja a dolognak, hogy amikor már érnek a zöldség- és gyümölcsfélék, csak rövid várakozási idejű rovarölő szerekkel lehet permetezni” - közölte a szakértő.

Elmondta: az amerikai lepkekabóca szintén sikeresen megtelepedett Magyarországon, és jelenleg is komoly károkat okoz, ami ellene szintén nehéz védekezni.

„A selyemfényű puszpángmoly pedig tavaly okozott hatalmas károkat a bukszusokban Magyarországon, amelyek két hét múlva kikelő hernyói ellen okvetlenül védekezni kell” - figyelmeztetett a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Támadnak az újfajta poloskák és katicák
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást