Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény egykori intézeti ápoltak – köztük képzőművészek – és a Lipótmezőn élő, valamint dolgozó elmeorvosok munkáin keresztül nyújt betekintést két magyarországi elmegyógyintézet (Angyalföld és Lipótmező) 20. századi történetébe.
„A művek alkotóinak többsége nem volt vizuálisan képzett, ugyanakkor számos hivatásos képzőművész is volt a páciensek között. A gyűjteményben kiemelt helyet foglalnak el a neves festők alkotásai, hiszen az intézet volt életük utolsó állomása; a betegtársakról készített portrék és az intézeti életképeket megörökítő képeik dokumentumként is páratlanok. A második világháborúig a gyógyszeres kezelés kezdetleges volt, a terápia leginkább a pszichiátriai betegek intézeti elkülönítésére, nyugtatásukra és az intézeti keretek közti foglalkoztatásukra korlátozódott” – mondta Perenyei Monika művészettörténész, az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény kurátora az mta.hu-nak.
Gyötrő látomások
A bezártságban élő páciensek egy része megörökítette gyötrő látomásait, környezetét, környezetét,esetenként szarkasztikusan reflektált is a kezelés és az ellátás színvonalára.
Többen (feltehetően orvosi útmutatással) ismert és publikált képek másolását végezték. Az 1970-es évektől datálható munkák már a kreatív terápiás foglalkoztatások és műhelyek alakulásának intézeti történetébe illeszthetők.
A gyűjtemény olyan jeles festőművészek alkotásainak ad helyet, mint Zórád Géza (1880–1960), aki tájképeket és portrékat festett. Láthatók benne még Áronson Gábor (1914–1990) látomásos akvarelljei, és Nemes-Lampérth József (1891–1924) egy tusrajza is gazdagítja a gyűjteményt. Eredetileg itt őrzött négy képéből három – köztük a gyűjteményalapító, Selig Árpád portréja – feltehetően a háborús években elveszett.
Lipótmezőn töltötte élete utolsó kilenc évét Gulácsy Lajos (1882–1932) is, de már nem volt olyan állapotban, hogy alkotni tudjon, bár rendszeresen kért festéket és ceruzát. Évtizedekig volt az angyalföldi intézet lakója Bártfai József (1865–1937) meteorológus, csillagász, aki 1891-ben ment Münchenbe festészetet tanulni. Egy év után betegsége hazatérésre kényszerítette, élete végéig ápolásra szorult. Az orvosi közlések (publikációk) szerint rajzai „marsbéli tájak”, ahol maga is megfordult.
„Der Ungarische Van Gogh”
A magát egy festményén „der Ungarische Van Gogh”-ként szignáló Pál István (1888–1939) képei közül a legtöbbet, 18-at az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményében őrzik. A festőművészről kevés adat állt rendelkezésre (ezeket Plesznivy Edit művészettörténész publikálta), míg Szilágyi Judit irodalomtörténész Füst Milán kéziratos hagyatékának újbóli átvizsgálása során fel nem fedezte Pál István és családtagjai 1911 és 1942 között íródott leveleit.
Ezek nem csupán egy harmincéves barátságot dokumentálnak, de új megvilágításba helyezik Füst Milán személyiségét és új információkkal egészítik ki Pál István töredékesen ismert életútját is. A kettőjük kapcsolatát, barátságát dokumentáló kiállítás szeptemberben nyílik az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény és a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében.