BÁLINT CSANÁD régész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1943. szeptember 24-én született Kassán. Édesapja, Bálint Alajos régész, múzeumigazgató keltette fel érdeklődését a múlt iránt. 1966-ban diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar régészet-történelem szakán, László Gyula, Bóna István és Czeglédy Károly voltak a mesterei. 1967-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeumban kapott segédmuzeológusi állást, 1974-ben lett az MTA Régészeti Intézetének tudományos munkatársa, később főmunkatársa, majd csoportvezetője, 1994-től 2012-ig az intézet igazgatója volt. 1990-ben az MTA Régészeti Bizottságának tagja, később elnöke lett. 2001-től az MTA levelező, 2010 óta rendes tagja.

Fontosabb feltárásai Mindszenthez, Újkígyóshoz, Szabadkígyóshoz, Jánosszálláshoz, Eperjeshez (Csongrád megye), Tápéhoz, Esztergomhoz kapcsolódtak. A sztyeppe régészetéről, a korai avarokról és a nagyszentmiklósi kincsről írott könyvei magyar és német nyelven láttak napvilágot. Szűkebb szakterülete a népvándorláskor régészete. Kutatómunkája középpontjában a sztyeppei népek kulturális kapcsolatai álltak. Az MTA Régészeti Intézetének igazgatójaként kiváló eredményeket ért el a kutatások anyagi feltételeinek biztosítása és az interdiszciplináris kutatási metódusok alkalmazása terén. A történeti kérdések megválaszolásának genetikai metodikája nemzetközi érdeklődést és elismerést váltott ki. 1991-ben Akadémiai Díjjal tüntették ki, 2004-ben Rómer Flóris-díjban, 2014-ben Ipolyi Arnold-díjban részesült.

BALLA GYÖRGY csecsemő- és gyermekgyógyász, akadémikus 1953. március 23-án született Debrecenben. Tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen (DOTE) végezte 1977-ben. 1985-től az orvostudomány kandidátusa, 1994-től doktora; 1996-ban habilitált. 1977 és 1999 között a DOTE Gyermekgyógyászati Klinikáján, 1999 és 2007 között a szülészeti klinikán dolgozott, 1999-ben megalapította a neonatológiai tanszéket. 1998-tól egyetemi tanár, 2007-től a gyermekklinika igazgatója lett. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. 1988 és 1992 között a Minneapolisi Egyetemen Fogarty-ösztöndíjat nyert. 2010-től az MTA levelező tagja.

Kutatási területe: a csecsemő- és gyermekgyógyászat, neonatológia, érbetegségek-, sürgősségi orvostan, csecsemő- és gyermekgyógyász intenzív terápia. 167 tudományos közleményt jelentetett meg. Tevékenységéért 2004-ben Akadémiai Díjban, 2010-ben Szent-Györgyi Albert Díjban, 2014-ben Batthyány-Strattmann László-díjban részesült.

BÁRÁNY IMRE matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1947. december 7-én született Budapesten, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének professzora. Szűkebb szakterülete a konvexitás, a kombinatorikus geometria és ezek alkalmazásai az operációkutatásban, a számítógép-tudományban, a játékelméletben. Munkáját a különböző matematikai területek közötti összefüggések keresése, váratlan módszerek alkalmazása jellemzi. Fiatal kutatóként egyszerű bizonyítást adott a Kneser-gráf kromatikus számának meghatározására. A geometriai algoritmusok területén Füredi Zoltánnal igazolta, hogy nincs polinomiális hosszúságú algoritmus, ami a d dimenziós konvex testek térfogatát dd-nél kisebb multiplikatív hibával közelítené. Több alkalmazott témakörben is nemzetközileg kiemelkedő kutatónak számít. Herbert Scarffal közös munkáit a diszkrét programozás területén, több munkáját a játékelmélet területén tekintik alapvetőnek.

Félállásban a londoni University College professzora, vendégprofesszorként hosszabb időt töltött többek között a Yale és a Cornell Egyetemeken. A Combinatorica, a Mathematika, a Mathematics of Operations Research, Discrete and Computational Geometry, Acta Mathematica Hungarica és a Periodica Mathematica Hungarica című szakfolyóiratok szerkesztője. 1992-ben szerezte meg a matematikai tudomány kandidátusi, 1993-ban doktori címét. 2010-ben az MTA levelező tagjává választották. A London Mathematical Society és 2012 óta az American Mathematical Society tagja. 1988-ban Rényi-díjjal, 1995-ben Erdős Pál-díjjal, 1998-ban Akadémiai Díjjal tüntették ki.

ERDÕ PÉTER bíboros, prímás, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye érseke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1952. június 25-én született Budapesten. Az Esztergomi Papnevelő Intézetben, majd a Budapesti Központi Szemináriumban tanult. 1975-ben szentelték pappá, ezután Dorogon volt lelkipásztor, 1976-ban megszerezte a teológiai doktorátust. 1977-től 1980-ig egyházjogot tanult Rómában, kánonjogból szerzett doktori fokozatot. Hazatérve az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben tanított, 1988-2002 között a római Gergely (Gregoriana) Egyetemen a kánonjog vendégprofesszora és a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia (1993-tól Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Hittudományi Kar) Kánonjogi Tanszékének vezetője, 1998 és 2003 között a PPKE rektora volt.

II. János Pál pápa 1999. november 5-én Puppi címzetes püspökévé, a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, 2000. január 6-án szentelte püspökké. II. János Pál 2002. december 7-én az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élére nevezte ki, ezzel ő lett Magyarország prímása, Esztergom 82. érseke. Az érseki palliumot 2003. június 29-én Rómában vette át a pápától. 2003. október 21-én II. János Pál pápa bíborossá kreálta. 2005 és 2015 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt, 2006-ban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökének választották meg. Az Apostoli Szentszék hét központi hatóságának a tagja, 2014-ben és 2015-ben a vatikáni püspöki szinódus főrelátori tisztét töltötte be.

Elsősorban egyházjogtörténettel és jogforrásokkal foglalkozik. Több nemzetközi tudományos testület tagja, több folyóirat és kiadványsorozat elindítója, illetve szerkesztője, több egyetem díszdoktora. Mintegy 250 tanulmányt és 25 kötetet publikált a kánonjog és a középkori egyházi jog témájában. 2003-ban az MTA doktora lett, 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-tól rendes tagja.

IMRE LÁSZLÓ irodalomtörténész, kritikus, akadémikus 1944. november 17-én született Csornán. 1968-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (2000-től Debreceni Egyetem) magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 1969-ben az egyetem XIX. századi Magyar Irodalmi Tanszékének oktatója, 1989-től tanszékvezetője lett. Egyetemi tanári kinevezését 1998-ban kapta meg. A tanszéket 2005-ig vezette, közben 1989 és 1992 között a Bölcsészettudományi Kar dékánja, 1998 és 2000 között az egyetem rektorhelyettese volt. 2003-ban és 2004-ben a Debreceni Egyetem rektora volt, 2010-ben professor emeritus lett. 1992 és 1996 között a Helsinki Egyetem vendégprofesszora volt, emellett előadásokat tartott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, Tartuban, Kijevben, Szentpéterváron, az amerikai Rutgers Egyetemen.

1984-től az irodalomtudomány kandidátusa, 1997-től az Magyar Tudományos Akadémia doktora, 2013-tól az MTA rendes tagja. 2008 és 2011 között az MTA Doktori Tanácsának tagja volt, 2008-tól az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöke, 2009-től a Bolyai János Kutatói ösztöndíj Kuratóriumának tagja. 1978 és 1989 között az Alföld rovatvezetőjeként dolgozott, 1984-től az Irodalomtörténet, 1987-től a Protestáns Szemle szerkesztőbizottságának tagja. Fő kutatási területe a 19. századi magyar és orosz irodalom, a kortárs magyar irodalom, továbbá a kelet-közép-európai irodalmak összehasonlító vizsgálata. Főbb művei közé tartozik a Rákos Sándorról írt monográfia (1973), a Brjuszov és az orosz szimbolista regény (1973), A magyar verses regény (1990), Irodalom és küldetés (tanulmányok, 2000), Új protestáns kulturális önszemlélet felé (cikkek, tanulmányok, 2010.). 2002-ben Szentgyörgyi Albert- és Csokonai-díjat kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2013-ban a Debreceni Református Teológia díszdoktorává, 2015-ben Debrecen Díszpolgárává választották.

KAPITÁNY ÁGNES szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 1953. december 20-án született Szentgotthárdon. 1977-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom (esztétika-szociológia specializáció) szakán. 1977-ben lett a Népművelési Intézet kutatási osztályának tudományos munkatársa. 1980-tól a Művelődéskutató Intézet munkatársa, 1984-től főmunkatársa volt. 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetébe került, 2005 óta az intézet tudományos tanácsadója. 1980-tól tanított a BME Építészmérnöki Karán, az ELTE BTK pszichológia, kulturális antropológia, szociológia szakán megbízott előadóként, 2001-től egyetemi docensként. 2001 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) doktori iskoláján oktatott, 2004 óta a MOME egyetemi tanára. 2010-től a Pécsi Tudományegyetem interdiszciplináris doktori iskolájának megbízott előadója.

Férjével, Kapitány Gáborral közösen dolgoznak, publikálnak. Kutatási területük a kulturális antropológia, szociológia, politológia, ezeken belül az érték- és tudásszociológia, a személyiségpszichológia, különös tekintettel a különböző tudatformák szimbolizációs mechanizmusaira. Több kutatásuk témája a vizualitás szimbolikája, szociológiai, kulturális antropológiai és társadalomelméleti szempontból foglalkoznak a történelmi korszakok világképével. 1984-ben lett a szociológiai tudomány kandidátusa, 2004-ben megszerezte a szociológia tudomány doktori fokozatát. Tagja a Magyar Szociológiai Társaságnak, alapító tagja a Magyar Kulturális Antropológiai Társaságnak, a Magyar Szemiotikai Társaságnak, az MTA Szemiotikai Munkabizottságának és a Magyar Politikatudományi Társaságnak.

KAPITÁNY GÁBOR szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi magántanár 1948. április 14-én született Budapesten. 1972-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) magyar nyelv és irodalom, 1973-ban pszichológia szakán. A Népművelési Intézetben kezdett el dolgozni. 1980-tól a Művelődéskutató Intézet tudományos munkatársa, 1984-től tudományos főmunkatársa volt. 1992-ben került ugyanilyen beosztásban az MTA Szociológiai Intézetébe, 2005 óta az intézet tudományos tanácsadója. 1989 és 1993 között az Eszmélet című folyóirat főszerkesztője volt. 1980-tól tanított megbízott előadóként a BME Építészmérnöki Karán, 1982-től az ELTE BTK pszichológia, kulturális antropológia majd szociológia szakán. 2000 és 2007 között az ELTE pszichológiai doktori iskoláján megbízott előadó. 2007 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi magántanára.

Feleségével, Kapitány Ágnessel közösen publikálnak, több mint 20 kutatást folytattak, több nemzetközi kutatásban vettek részt. Kutatási területük a kulturális antropológia, szociológia, politológia, ezeken belül az érték- és tudásszociológia, a személyiségpszichológia, különös tekintettel a különböző tudatformák szimbolizációs mechanizmusaira. Több kutatásuk témája a vizualitás szimbolikája, a történelmi korszakok világképe. 1984-ben lett a szociológiai tudomány kandidátusa, 2004-ben megszerezte a szociológia tudomány doktori fokozatát. Tagja a Magyar Szociológiai Társaságnak, alapító tagja a Magyar Kulturális Antropológiai Társaságnak, a Magyar Szemiotikai Társaságnak, az MTA Szemiotikai Munkabizottságának és a Magyar Politikatudományi Társaságnak. 1998-2001-ben Széchenyi István Professzori Ösztöndíjban részesült.

MARÓTH MIKLÓS klasszika-filológus, orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1943. február 5-én született Budapesten. 1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK), arab-latin-görög szakon szerzett tanári diplomát, közben egy évig a Bagdadi Állami Egyetemen tanult. 1972-ben elvégezte az ELTE BTK asszirológia szakát, 1973-74-ben a Bécsi Egyetemen folytatott tanulmányokat. 1967-től az akadémia könyvtárában dolgozott. 1970-ben az MTA-ELTE Ókortudományi Tanszéki Kutatócsoportjának munkatársa, később tudományos tanácsadója, 1988-92 között vezetője volt. Megszervezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészettudományi Karát, amelyet 1992-2001 között alapító dékánként vezetett. 2003 óta egyetemi tanár. 2002 óta igazgatja az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetét. 1995-ben az MTA levelező, 2004-ben rendes tagjává választották. 1999-2008 között a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály elnökhelyettese volt. 2008-2014 között az MTA társadalomtudományi alelnökeként tevékenykedett.

Az ókori görög és keleti művelődés határterületi kérdéseivel, ezen belül filozófiával foglalkozik. Nevéhez fűződik a berlini Turfan-gyűjtemény több szír kéziratának kiadása és Közép-Ázsia történeti földrajza számos vitás kérdésének tisztázása. 1996 óta a londoni Academia Europaea tagja, 2000 óta az Union Académique Internationale magyar delegáltja, 2007-2010 között elnöke volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke. 1997-ben a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki.

MARTONYI JÁNOS jogász, volt külügyminiszter, egyetemi tanár 1944. április 5-én született Kolozsvárott. A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1967-ben summa cum laude doktorált, 1979-től a brüsszeli kereskedelmi kirendeltségen volt titkár. 1984-től minisztériumi főosztályvezető, 1989-ben és 1990-ben privatizálási kormánybiztos, 1994 és 1998, majd 2002 és 2009 között a Baker and McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda társtulajdonosa volt. Az Antall-kormányban 1990-től közigazgatási államtitkárként dolgozott. Az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között, majd a második Orbán-kormányban 2010 és 2014 között a Külügyminisztériumot irányította. 1996-ban alapítója a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, amelynek 2002 és 2008 között elnöke volt, 2009 óta az egyesület tiszteletbeli elnöke.

1979 óta az állam- és jogtudomány kandidátusa. 1987-től oktatott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1994 és 1998 között vendégprofesszorként tanított a Brugge-i és Natolini (Varsó) Európa Egyetemen, 1996-1997-ben a Közép-európai Egyetemen. 1997-től 2000-ig tanszékvezető egyetemi docensként a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanított, 2000 óta egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékén, 2010-ig tanszékvezető egyetemi tanár volt. A Professzorok Batthyány Körének tagja. Martonyi János évtizedek óta publikál tanulmányokat a nemzetközi kereskedelmi jog, a versenypolitika és a versenyjog, az európai integráció és a közösségi (európai jog), a közép-európai együttműködés és a nemzetközi kapcsolatok témájában. Több külföldi kitüntetés birtokosa, megkapta egyebek között a francia Becsületrend parancsnoki és főtiszti fokozatát. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.MONOSTORI LÁSZLÓ villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1953. január 16-án született Budapesten. 1978-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Villamosmérnöki karán. 1978-tól az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) munkatársa, 2015-től igazgatója. 1995-től egyetemi oktató: 1998 és 2002 között a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Integrált Gépészeti Informatikai Rendszerek, 2002 és 2007 között a Gépészeti Informatikai Rendszerek tanszékvezetője, 2002-től egyetemi tanár, 2014-től a Fraunhofer Termelésmenedzsment és -informatika Projektközpont igazgatója. 2012-től tagja az MTA Anyagtudományi és Technológiai Bizottságának, 2009-től a Magyar Mérnökakadémiának. Egyetemi doktor (1979), a műszaki tudomány kandidátusa (1986), az MTA doktora (2000), 2010-től az MTA levelező tagja.

Kutatási területe: komplexitás, változások és zavarok kezelése gyártási struktúrákban; intelligens gyártási folyamatok és rendszerek; ágensalapú (holonikus) gyártás; elosztott termelési struktúrák; digitális gyárak; virtuális vállalatok; termelési hálózatok; minőségmenedzsment, gyártási folyamatok és folyamatláncok modellezése és optimálása, termeléstervezés és -irányítás; a gépi tanulás technikái, mesterséges neurális hálók és hibrid rendszerek. Szerzője vagy társszerzője több mint 390 publikációnak, több rangos külföldi egyetemen (Berkeley, MIT, Aachen, Melbourne stb.) tartott szemináriumokat. 1990 és 1992 között Humboldt-, 1998 és 2001 között Széchenyi Professzori ösztöndíjas. 2004-ben Gábor Dénes-díjjal, 2007-ben Benedikt Ottó-díjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

OLÁH EDIT rákkutató, molekuláris genetikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 1947. április 17-én született Káldon. 1970-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának biológia-kémia szakán. 1973-ban az Országos Onkológiai Intézetben tudományos munkatársi, 1984-ben tudományos főmunkatársi megbízást kapott. 1977-től egy éven át, majd 1986 és 1993 között vendégprofesszorként dolgozott az Indiana Egyetemen. 1986-ban bízták meg az Országos Onkológiai Intézet Molekuláris Genetikai Osztályának vezetésével. Meghívott oktatóként molekuláris tumorbiológiát és onkogenetikát tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1995-ben habilitált, 1996-ban egyetemi magántanárrá avatták. 1984-ben védte meg biológiai tudományok kandidátusi, 1992-ben akadémiai doktori értekezését. A Molekuláris Sejtbiológia Doktori Iskola egyik alapító tagja. Az onkogének és tumorszupresszor gének daganatetiológiai szerepét vizsgáló kutatóprogram irányítója, az öröklött rákhajlam molekuláris szűrését végzi familiárisan halmozódó daganatos megbetegedésekben.

1999 és 2002 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt. 2007-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-ban rendes tagjává. Tagja az Európai Rákkutató Társaságnak, a Nemzetközi Rákellenes Unió szakértői bizottságának, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöki tisztét is betöltötte. Tudományos munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 2001-ben Szentágothai János-díjat és Krompecher-díjat, 2003-ban az Amerikai Rákkutató Társaság plakettjét kapta meg. 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

PAKSA KATALIN népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 1944. február 8-án született Zalaegerszegen. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakán 1967-ben diplomázott. 1971-től a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának tudományos segédmunkatársa lett. Az intézmény az 1974. évi egyesítés után Zenetudományi Intézet Népzenei Osztály néven működött tovább. 1974-től tudományos munkatárs, 1990-től tudományos főmunkatárs, majd 1995 és 1998 között osztályvezetőként dolgozott. Kandidátusi fokozatát 1988-ban, akadémiai doktori címét 2003-ban szerezte meg. Az MTA Zenetudományi Bizottságának, a Doktori Tanács zenetudományi szakbizottságának tagja. A Magyar Néprajzi Társaság választmányi, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja.

Kutatási témái között szerepel a magyar népzene rendszerezése és összkiadása, a népzenei előadásmód, a zenei ékesítés vizsgálata. Továbbá táji monográfiák (Szeged környéke, Alföld népzenéje) kutatása, a néptánc és népzene kapcsolata és a 19. századi magyar népzenekutatás feldolgozása. Főbb művei között szerepel a Bodza Klárával közösen írt Magyar népi énekiskola I., az 1999-ben megjelent Magyar népzenetörténet és a 2010-ben kiadott Ugrós táncok zenéje. 2002-ben Szabolcsi Bence-díjjal, 2003-ban OTKA Ipolyi Arnold-díjjal jutalmazták munkásságát.

PÓSFAI MIHÁLY geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, egyetemi tanár 1963. április 19-én született Szombathelyen. Az ELTE geológus szakán szerzett diplomát 1987-ben, doktori ösztöndíjasként az ELTE Ásványtani Tanszékén a szulfidásványok kristályszerkezetével foglalkozott. Ezt követően a Közép-Európai Egyetem környezettudományi posztgraduális képzésén vett részt, majd ösztöndíjasként néhány hónapig a Stockholmi Egyetemen folytatta tanulmányait. 1992-ben PhD fokozatot szerzett földtudományból, 2004-ben az MTA doktora lett, majd 2005-ben a Veszprémi Egyetemen habilitált. 1992 és 1998 között hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, több mint négy évig az Arizona State University geológia tanszékén és elektronmikroszkóp laboratóriumában dolgozott. 2004-ben és 2005-ben néhány hónapot a Cambridge-i Egyetemen töltött vendégkutatóként.

Kutatói tevékenysége elsősorban a környezeti ásványtan két, meglehetősen különböző területére terjed ki: a biogén mágneses ásványok képződését vizsgálja, illetve az egyedi légköri aeroszolrészecskék tulajdonságait tanulmányozza. Csaknem 200 tudományos közleménye, tanulmánya jelent meg. A veszprémi Pannon Egyetem, Mérnöki Kar Környezettudományi Intézete, Föld- és Környezettudományi Intézeti Tanszékének egyetemi tanára. 2010-től az MTA levelező tagja. 2014-től az MTA veszprémi regionális bizottságát vezeti. Számos szakmai elismerés mellett 2010-ben Akadémiai Díjban részesült.

SZAKOLCZAY LAJOS József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő 1941. február 27-én született Nagykanizsán. 1963-ban Budapestre költözött, a Csepel Vas- és Fémművekben épületgépész-szerkesztő volt. 1967 és 1970 között esti egyetemen, esztétika szakon tanult. 1968-tól 1971-ig könyvtárosként, segédmunkásként alkalmazták. 1972-től 1975-ig a Kortárs szerkesztőjeként, 1975 és 1980 között az Új Írás kritikai rovarvezetőjeként dolgozott. 1980 és 1985 között a Budapest rovatvezetésével, majd ismét a Kortárs szerkesztésével bízták meg. Tanulmányokat, esszéket, kritikákat, verseket tartalmazó kötetei a Dunának, Oltnak (1984), az Ötágú síp (1989), A csavargó esztétikája (1996), a Korfurdaló (1999), a Kikötő (2006), az Erdélyi ősz (2006), a Határtalan (2011), a Sorsszerűség, álom, etika (2012). Színikritikái Kötél homokból címmel 1994-ben jelent meg. Beszélgetésportréi a Páter Bulányi (1989) a Csoóri Sándorral készült Nekünk ilyen sors adatott (2006) és a Nagy Gáspár életművét bemutató Ameddig temetetlen holtak lesznek (2008). Művészinterjúi Párbeszédek és perbeszédek címmel 2010-ben látott napvilágot.

Fő kutatási területe a határon túli magyar irodalom és művészet, különösen mély szeretet és érdeklődés fűzi Erdélyhez, az erdélyi irodalomhoz. Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány 2007-ben Hídverő-díjjal tüntette ki. Az irodalom és a színház mellett képzőművészettel és az opera műfajával is foglalkozik. 1995-ben József Attila-díjat, Kölcsey-díjat, 1999-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat vehetett át. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

TÉL TAMÁS a fizikai tudomány doktora, egyetemi tanár 1951. március 29-én született Budapesten. 1975-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán fizikusi diplomát szerzett. 1991-ben a Fizikai Tudomány Doktora (MTA) lett. 1975-től az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizikai Tanszékén dolgozik, 1993-tól egyetemi tanár, 2011-től az MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport vezetője. 2007-től az ELTE Fizika Doktori Iskola Fizika tanítása programjának vezetője. Pályája kezdetén statisztikus fizikával, káoszelmélettel foglalkozott, később a szennyezésterjedés problematikáját vizsgálta. 1998 óta vesz részt az ELTE Kármán Környezeti Áramlások Laboratórium munkájában, ahol a hullámtörést, a ciklonok és tengeráramlatok kialakulását, a frontok képződését, a füst terjedését, a légköri és óceáni turbulenciát vizsgálják.

1991 és 1994 között a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikus Fizikai Bizottság titkára, 1996-tól 2002-ig a IUPAP (International Union of Pure and Applied Physics) Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Fizikai Társaság bizottsági tagja volt. 1994-től az ELTE Fizika Doktori Iskola törzstagja, 2006-től az ELTE Környezettudományi Doktori Iskola tagja, 2007-től az ELTE Fizika Doktori Iskola Fizika tanítása programjának vezetője. Több szakkönyv és tudományos dolgozat szerzője, szerkesztője. Munkásságát 1995-ben Akadémiai Díjjal, 2009-ben Simonyi Károly-díjjal, 2011-ben Humboldt Kutatási díjjal ismerték el. 1999-2002 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban is részesült.

TÓTH MIKLÓS biológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, kutatóprofesszor 1950. április 10-én született Budapesten. Az ELTE-n szerzett biológia-kémia szakos tanári diplomát 1974-ben, majd a canberrai Australian National Universityn MSc fokozatot kapott. A Kertészeti Egyetemen szerezte meg egyetemi doktori címét 1981-ben, 1989-ben kandidált, 1997-ben az MTA nagydoktora lett. A Debreceni Agrárcentrum Növényvédelmi Tanszék kihelyezett tanszékvezetője, címzetes docens. Számos egyetemen és főiskolán tart kurzusokat. 1974 és 1993 között különféle beosztásokban kutatásokat végzett az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében (NKI), az Állattani Osztályon. Ott volt tudományos osztályvezető 1993-tól 2004-ig, majd tudományos tanácsadóként tevékenykedett. Jelenleg az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete, Állattani Osztályának kutatóprofesszora. 2010 óta az MTA levelező tagja.

Fontosabb kutatási területei: az új, szelektív növényvédelmi irányzatok kidolgozása, a feromon-csapdacsaládjának kialakítása, a lepkék feromonadatait tartalmazó internetes adatbázis létrehozása, a különösen hatékony biológiai védekezést biztosító fátyolkák populációjának növelését eredményező találmányok kidolgozása. Több mint 200 tudományos cikke jelent meg, ebből 7 oltalmat kapott szabadalom. 2013-ban tevékenységéért Gábor Dénes-díjban részesült.

VÖRÖS JÓZSEF közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, egyetemi tanár 1951. május 18-án született a Bács-Kiskun megyei Szakmárban. 1974-ben kapott közgazdász diplomát a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (MKKE). 1976 óta az MKKE pécsi kihelyezett tagozatának, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) Tanárképző Karának, illetve Közgazdaságtudományi Karának munkatársa. 1993-ban elvégezte a Harvard egyetem felsővezetői programját. 1994 óta a JPTE Gazdaság-módszertani Intézete Termelés-menedzsment és Döntéstudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, 2009 óta az intézet igazgatója. 1987-től 1990-ig kari dékánhelyettes, 1990 és 1993 között kari dékán, 2004 és 2007 között az egyetem általános rektorhelyettese, 2007-től 2011-ig az egyetem gazdasági tanácsának elnöke.

Tagja az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottságának és Pécsi Területi Bizottságának, az Egyesült Államokbeli Rosztoczy Foundation kuratóriumának. 1992 óta tagja az OTP Bank Igazgatóságának, valamint a Magyar Nemzeti Bank 2013-ban létrehozott Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítványa kuratóriumának. Kutatási területe a befektetések kockázati analízise, a termelési képességek flexibilitása, a termelés- és szolgáltatásmenedzsment. 1984-ben lett a közgazdaság-tudomány kandidátusa, 1993-ban doktora. 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. Számos tudományos kiadvány, közlemény szerzője. 1993-ban Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet, 1997-ben Az év szellemi alkotása díjat, 2010-ben Krekó Béla-díjat, 2012-ben Akadémiai Díjat kapott.