Ritka betegség is lehet a szavak elfelejtése

InfoRádió / MTI
2016. február 15. 15:40
A szavak elfelejtése nem az elbutulás, hanem egy ritka betegség jele lehet, melyet a tünetek alapján gyakran kevernek össze az Alzheimer-kórral - derült ki egy előadásból, amelyet a ritka betegség új kezelésének kidolgozói tartottak Amerikában.

Az elsődleges progresszív afázia (PPA) nevű ritka betegségben szenvedők emlékezete tiszta, ám nem találják a szavakat, hogy beszéljenek róluk - hangzott el a Tudományos Haladás Amerikai Társasága hétvégi ülésén.

A tudósok jelenleg tesztelik azt a kezelést, melyben az érintett agyterületek elektromos stimulációjával lassítják a kór tüneteinek súlyosbodását.

Ugyan a PPA-t már az 1980-as években külön betegségként azonosították, nincsenek pontos adatok arról, hány embert érint Amerikában, a szakértők becslései szerint ezreket.

"A családok gyakran nem is keresnek segítséget, mert a beteg egyre érthetetlenebb beszédét az öregséghez kötődő elbutulás tüneteként értelmezik. Gyakran csak a neurológus ismeri föl, hogy a beteg nem felejti el az instrukciókat és nem ismételgeti a kérdéseket. A kórt csak ilyenkor sikerül azonosítani" - mondta Argye Elizabeth Hillis, a Johns Hopkins Egyetem kutatója.

Az agyvérzést vagy más agysérülést szenvedett betegeknek gyakran nehezére esik a hangok képzése vagy a szavak megtalálása. A PPA más okok - a beszédirányító agyi területek betegsége, elváltozása - számlájára írható, tünetei, a kommunikációs zavarok azonban súlyosabb, demenciával járó kórokra hasonlíthatnak. Hillis szerint az MRI képalkotó vizsgálattal kiszűrhető a PPA.

A PPA-páciensek általános beszédterápiáján képeket kell a megfelelő szóval párosítani, ezzel tartják karban az agy romló "huzalozását". Hillis kutatócsoportja olyan agyi stimulációs kezelést tesztel, amelyben a koponyán át küldött elektromos jelek a beszédterápia hatásait erősítik.

A első 19 résztvevő az elektromos stimuláció utáni két hónapban jobban találta meg a képekhez illő szavakat, mint azok, akik a szokott terápia mellé csak a stimulációt utánzó kezelést kaptak.

Hillis figyelmeztetett, hogy az új módszer tartós hatásait újabb tanulmányoknak kell még igazolniuk.