eur:
393.81
usd:
365.57
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Van még kutatnivaló a miskolci Lenin Kohászati Művek bezárása kapcsán

Történeti és gazdaságtörténeti szempontból mára szinte teljesen sikerült feltárni, mi történt negyedszázada, a miskolci Lenin Kohászati Művek (LKM) bezárásakor, de a szociológiai vonatkozásokban még sok a fehér folt - mondta csütörtökön az MTI-nek a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) főigazgatója.

Bíró Zoltán kiemelte: a dolgozókkal és családtagjaikkal együtt tízezrek életét befolyásoló esemény a teljes térséget sújtotta, hiszen nem csupán munkahelyüket, de perspektívájukat is vesztették az emberek.

Hozzátette: az LKM bezárása tipikus voltában "rávilágít az átmenet egy jellemző szakaszára és a privatizáció történetére is".

Mint mondta, egy éve kezdtek a történtek feltárásába a Retörki kutatói, ennek egyik eredménye az a 23 órányi, filmre vett interjúanyag, amelyben az LKM egykori dolgozói elevenítik fel a kilencvenes évek elején történteket.

A főigazgató jelezte: az ebből összevágott félórás filmet csütörtökön egy miskolci konferencián mutatták be; ebben éppúgy megszólal a vállalat utolsó vezérigazgatója, Drótos László, mint számos mérnök és kétkezi munkás.

Bíró Zoltán elmondta: "a félig történeti, félig jelenkorkutatás" során azt is tervezik áttekinteni, hogyan lehetett volna megmenteni a két évszázados múltra visszatekintő üzemet, hiszen az újraélesztésre az egykori dolgozók is tettek javaslatot, ám a gyár feltámasztásában akkor a bankok nem láttak fantáziát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×