Hagyományosan a december az a hónap, amikor elér minket a tartós fagyok időszaka, ez a madáretetési szezon kezdete. Ez eltart egészen március második feléig, sokszor április elejéig is. Ilyenkor szokás Magyarországon feltölteni az etetőket - mondta el Orbán Zoltán.
A Magyar Madártani Egyesület munkatársa kifejtette, hogy három eleségcsoportot használhatunk az etetőkön: napraforgót és az apró magvak keverékét, valamnt állati zsiradékot, ami manapság leginkább már cinkegolyó, illetve a faggyú és a háj, esetleg főzéssel sótlanított szalonna. A harmadik pedig az alma, amit lehet ágcsonkokra szórni vagy a földre tenni.
Orbán Zoltán hozzátette, legalább ilyen fontos az etetőn az ivó- és fürdővíz is biztosítása is. Természetesen télen az itató vize éjszaka megfagy, ha a jeget naponta eltávolítjuk és langyossal töltjük fel az itatót, akkor néhány órán keresztül tudnak inni a madarak.
A gyűrűzési adatokból tudjuk, hogy a madarak akár több száz kilométerről visszatérnek a stabil etetőhelyekre - jelezte a Magyar Madártani Egyesület munkatársa.
Mivel ne etessük a madarakat?
A péksütemény, a kenyérmorzsa és -héj alapvetően nem egészségtelen a madarak számára, de az etetőbe ilyet ne tegyünk, mert nem fogyasztják el azonnal. Hetekig is ott marad, megszívja magát, erjedni, penészedni kezd, az pedig már súlyos gyomor- és bélgyulladást okozhat, ha megeszik - figyelmeztetett Orbán Zoltán.
"Az etetőt úgy képzeljük el, mint egy wellnessközpontot, ahol ehetnek, ivó- és fürdővizet is találnak a madarak. Érdemes az etető közvetlen közelébe és néhány száz méteres sugarú körön belül mesterséges madárodúkat is kihelyezni. Ezzel egyrészt tavasszal gyorsítani tudjuk a beköltözésüket, hiszen megismerik a tél folyamán ezeket a fészkelőhelyeket. Másrészt az odúköltő madárfajok - cinegék, verebek - akár csapatosan is ott éjszakázhatnak, így nagyobb a túlélés esélye, hiszen melegebbek és szélvédettebbek, mint a külső éjszakázóhelyek" - fejtette ki a Magyar Madártani Egyesület munkatársa.
Hanganyag: Kálló Izabella