A Föld mellett suhan el egy aszteroida

InfoRádió / MTI
2015. október 22. 09:56
A Földtől alig 410 ezer kilométerre halad el a 2015 TB145 elnevezésű aszteroida.

Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára elmondta, hogy a viszonylag nagyméretű, néhány száz méter átmérőjű égitest a bolygónkhoz szokatlanul közel repül el. Az aszteroida október 31-én délben mindössze 410 ezer kilométerre - a Hold mintegy 384 ezer kilométer távolságra van - közelíti meg a Földet.

Hozzátette azt is, hogy a csillagászat meglehetősen "statikus dolog", ezért szakmailag egzotikus élmény, ahogy a távcső látómezejében a megfigyelt aszteroida elmozdul a csillagos háttérhez képest. Az égitest egy eléggé megnyúlt pályán halad, jelenleg a Nap közelében száguld, ezért is nagy a sebessége a Földéhez viszonyítva.

Amennyiben az aszteroida keresztezné bolygónk pályáját, egy több kilométer átmérőjű krátert vájna a földfelszínbe és lokális katasztrófát okozna. "De nem fog becsapódni" - hangsúlyozta Mizser Attila, hozzáfűzve, hogy a csillagászati értelemben közelinek nevezhető 410 ezer kilométeres távolság is harmincszorosa a Föld átmérőjének.