Történelmi utat járt be egy 18. századi hajó mása

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 10. 23:05
Történelmi utat járt be egy amerikai polgárháborús hajó mása, amely Franciaországból indult négy hónappal ezelőtt és hétfőn érkezett meg Brestbe.

A háromárbocos vitorlás 80 tagú, válogatott nemzetközi legénységgel a fedélzetén kétszer kelt át az Atlanti-óceánon és közben Amerika keleti partvidékének kikötőiben is megfordult. New Yorkba július 1-jén hajózott be. A vitorlás legnagyobb sebessége több mint 13 csomó, vagyis 24 kilométer volt óránként.

A Hermione elnevezésű, 56 méter magas és 65 méter hosszú hajó csaknem a teljesen hű mása annak a hajónak, amelyet Marquis de Lafayette tábornok vitt el Franciaországból Amerikába 1780-ban, hogy George Washington csapatainak harcát segítse az angolok ellen.

A fregatt Lafayette útvonalát követve áprilisban hagyta el a francia partokat. Yann Cariou, a hajó kapitánya elismerését fejezte ki a legénységnek, amely a zord időjárási körülmények között is remekül végezte feladatát a nehéz út alatt.