"Ez volt itt a Bahama" - mutatott körül az egykori kőbánya értekés talaját az eróziótól óvó hangárban Alexandre Itier idegenvezető, az egykori tengerparti részleg vezetője újságírókat kalauzolva. A halogénlámpával megvilágított több millió éves mészkőben több száz kisebb-nagyobb lábnyom látható a "pteroszauruszok strandján".
"Száznegyven millió évvel ezelőtt idáig ért a tenger. Az állatok otthagyták a lábnyomukat az iszapban, amely megkeményedett, mint a gipsz" - magyarázta az idegenvezető a Crayssacban található egykori tengerparton.
Mintegy harminc állat nyomait számlálták össze, vannak közöttük dinoszauruszok és repülő rokonaik, pteroszauruszok is. Ez utóbbiak kisrepülőgép-nagyságúra is megnőhettek. Ezeknek az egyedülálló lábnyomoknak a segítségével sikerült megtudni, hogy a pteroszauruszok négy lábon jártak, nem pedig két lábon, mint a "közönséges tyúkok", így sikerült rekonstruálni a pteroszauruszok futásának félelmetes jelenetét a Jurassic Park 3 című filmben.
A rendkívüli örökség azonban veszélyben volt. Itier elmondta, hogy már sikerült elkapni egy tolvajt, aki kövületeket akart eladni, és csak csekély bírsággal büntették. A régészettől eltérően ugyanis a földtan nem védett, így egy kövület "sima kavicsnak" minősül.
Ezért hoztak rendeletet június 2-án a Lot-i Földtani Természetvélelmi Rezervátumról: a 800 hektáros területen 21 község és 59, leleteket őrző helyszín található, a rezervátum négyszer akkora, mint a híres északnyugat-németországi Vulkanland Eifel.
"Ez Franciaország legnagyobb földtani természetvédelmi területe" - mondta Jean-Pascal Salambehere, a környezetvédelmi regionális igazgatóság illetékese. Létrehozása évi 100-120 ezer eurós finanszírozást tesz lehetővé, vagyis alkalmazhatnak két személyt, de főleg egy jogtanácsost.
Thierry Pelissier geológus szerint korábban bárki gyűjtögethetett itt, a rendeletnek hála azonban immár súlyos szankciók szabhatók ki.
A rezervátumnak nem csupán az állagmegóvás, de az ásatások elősegítése is a célja. Marc Godinot, a párizsi EHESS egyetem tanára szerint egyedülálló lehetőségek kínálkoznak a foszfátlelőhelyek kövületeinek feltárásában. A kutató Cahors közelében, egy barlangban talált csontvázra utalt, amely a legépebben megmaradt szarvatlanorrszarvú-kövület. A kiváló konzerválótulajdonságú foszfátnak köszönhetően ritkaságnak számító mumifikálódott állatokat is találtak, így egy őskori szalamandrát, amelynek megvolt az agya, a nemi szerve, sőt még az emésztőcsatornája is az utolsó zsákmányával.