eur:
394.09
usd:
364.86
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az antibiotikumok hatással lehetnek az elhízásra

Ternák Gábor professzor szerint a minap közzétett amerikai megfigyelések alátámasztották hét évvel ezelőtti felfedezését, amely szerint az antibiotikumok fogyasztása hatással lehet az emberi növekedésre, elhízásra.

Hét évvel ezelőtt, 2005-ben az International Medical Hypotheses nemzetközi szakfolyóiratban publikálta Ternák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának tanára azt a feltételezését, hogy az antibiotikum fogyasztás és a környezeti antibiotikum szennyezés hatással lehet az emberi növekedésre és elhízásra.

Ezt a feltételezést támasztotta alá a szakfolyóiratban augusztus 21-én publikált amerikai eredmény, amely szerint kutatók 11 532 gyermeket vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az öt hónapnál fiatalabb korban antibiotikumot kapott gyermekek csoportjában 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel magasabb volt a túlsúlyosság mérésére alkalmas test-tömeg index (BMI), mint azoknál, akik nem kaptak antibiotikumot.

Ternák professzor szerint ez a megfigyelés olyan horderejű lehet, mint például a koleszterin és érelmeszesedés összefüggéseinek felismerése, vagy hogy egy baktérium szerepet játszik a gyomorfekély kialakulásában.

"Már hosszú ideje felismerték, hogy az állatok fejlődésében, növekedésében, hízásában fontos az antibiotikumok szerepe. Én pedig feltételeztem, hogy a táplálékláncba bekerült antibiotikumok befolyásolhatják az emberiség növekedését, gyarapodását is. Miközben számtalan kísérletet végeztek a világban az antibiotikumok hatására megváltozott folyamatok megfigyelésére, melyek az elhízást segítik elő (megváltoztatják a bélflóra működését, így több táplálék felszívódását teszik lehetővé, ezzel gyorsítják az elhízási folyamatot az arra hajlamosoknál), kevés klinikai megfigyelésről értesülhettünk" - magyarázta Ternák Gábor az MTI-nek.

"Internetes szakmai fórumon olvastam a napokban amerikai kutatók publikációját, amelyben a megfigyelt 11 532 gyerekről írnak, közülük, akik 5 hónapos kor előtt kaptak antibiotikumot 22 százalékkal több volt az elhízott, mint azok között akik nem kaptak. Erre a jelenségre felfigyelve alátámasztották a 7 évvel ezelőtt publikált hipotézisemet. Ez olyan horderejű felismerés, amely az utóbbi 20 évben különösen a fiatal korban megfigyelt jelenségekre is választ adhat, nevezetesen arra, miért fejlődnek rohamosan, érnek el átlagon felüli magasságot és híznak el gyerekek." - hangsúlyozta Ternák Gábor.

"Valószínűleg komoly szerepe van ebben a túlzott antibiotikum fogyasztásnak és a környezetből származó antibiotikum szennyezésnek. Mivel a gyermekkori elhízás hajlamossá tesz a cukorbetegség kialakulására is, ennek az összefüggésnek további kutatása is nagy jelentőségű lehet" - tette hozzá.

Ternák Gábor közölte, az amerikai kutatók "sajnos elfelejtették beírni a hivatkozási címjegyzékbe nevét, nem hivatkoztak a cikkére sem, ezt ő szóvá is tette, észrevételét tudomásul vették".

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×