eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Mamutcsontokra bukkantak Heves megyében

Egy fiatal mamut csontvázának mintegy 20 százaléka került elő a Heves megyei Feldebrő határában - közölte az ásatást vezető paleontológus.

A lelet különlegességét az egy egyedtől származó nagyszámú csont jelenti; szintén ritka, hogy eredeti helyén, nem pedig szélfútta löszös üledékben, vagy folyóvíz hordalékban lelnek őslénymaradványokat - közölte Gasparik Mihály, aki egyben a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa.

Ugyancsak érdekesség, hogy a csontokat ősemberek rakták egy halomba, vagyis vagy elejtették a fiatal állatot, vagy a tetemet fogyasztották el; az emberi kéz jelenlétét pattintott kőeszközszilánkok is bizonyítják - fűzte hozzá.

Mint elmondta: a lelet minimum 16-18 ezer és maximum 60 ezer éves. Közelebbit azért nem tudnak mondani, mert nem került elő az állat koponya-, illetve állkapocscsontja. Ugyanis a fogak vizsgálata szükséges a kormeghatározáshoz.

Magyarország területéről 14-15 ezer éve tűntek el a mamutok; a kontinensen 8-9 ezer éve pusztultak ki, az utolsó elzárt populációk pedig 3700 éve tűntek el a Földről.

Kihalásukat a jégkorszak végével felmelegedő klíma hatására összezsugorodó élőhely okozta - magyarázta a régész.

A leleteket most konzerválják és tudományosan feldolgozzák, majd tudományos fórumokon bemutatják - mondta Gasparik Mihály.

Magyarországon egyébként három mamutcsontváz tekinthető meg: egy kifejlett példány Gyöngyösön, egy felnőtt és egy borjú pedig Zircen. Ugyanakkor a Természettudományi Múzeumban is látható volt egy csontváz a Jégkorszak kiállítás keretében.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×