Nem csupán a puszta érdeklődés vezérelte őket munkájukban, hanem gyakorlati értelem is: azért van szükségük a szúnyogok repülési hatósugarára, hogy kellően messze épüljön lakott területtől egy 1700 hektáros víztározó az ország északi részén. Ehhez a pontos alapkérdés a következő volt: milyen messzire repül egy közönséges európai szúnyog?
Korábban a szakértők úgy becsülték, hogy a vérszívók a petékből való kikelési helyük 50 méteres körzetén belül maradnak, azaz a kérdéses repülési táv életterük méretét jelenti.
A 150 méteres felfedezéshez mintegy 40 ezer szúnyogot használtak és egy jókora mezőt. 50, 100 és 150 méteres koncentrikus körökben szúnyogcsapdákat állítottak fel, a középpontból pedig szúnyogokat engedtek szét. A nap végén megszámlálták, hogy mennyi szúnyog akadt fenn a triplacsapdán.
A kutatók megdöbbenésére nem az 50 méteres távnál lelték a legtöbb szúnyogtetemet, hanem a 150-esnél, méghozzá a döntő többséget: az állomány 80 százaléka jutott el odáig.