eur:
393.87
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kiderült, miért keresnek többet a férfiak

A fiúkban már négyéves koruktól kezdve erősebben buzog a versenyszellem mint a lányokban, és ez a különbség felnőttkorban is megmarad - állítják a szakemberek, akik szerint sikerült megtalálniuk az egyik lehetséges magyarázatot arra, hogy a férfiak miért keresnek több pénzt a nőknél.

A németországi Iza kutatóközpont két szakembere, Matthias Sutter és Daniela Rützler által készített tanulmány több mint ezer, három és tizennyolc éves kor közötti fiatal bevonásával készült. A kutatók két különböző feladat segítségével mérték le a két nem versenyzésre való hajlandóságát. A három és nyolc éves kor közötti gyerekek egy harmincméteres sprintfutásban, a kilenc és tizennyolc éves korosztály tagjai egy könnyű matematikai számítási feladatban vettek részt.

A fiatalok mindkét esetben maguk dönthették el, hogy egyedül, vagy egymással versenyezve akarják-e teljesíteni a kihívásokat. A két nem ugyanolyan jól szerepelt a matematikai megmérettetésben, ám a lányok valószínűleg más eredményre számítottak, ugyanis míg öt fiúból átlagosan kettő, addig ugyanennyi lányból mindössze egy döntött a versenyzés mellett.

A futásnál is hasonlóak voltak az eredmények: a lányok sokkal kevésbé hajlottak a versenyzésre, annak ellenére, hogy a fiúkkal azonos nyerési esélyeik voltak. A szakemberek szerint ez a hozzáállásbeli különbség lehet az egyike oka annak, hogy a férfiak felnőttként több pénzt keresnek a nőknél.

"A modern világban ahhoz, hogy jól keressünk és vonzó munkaerőként tűnjünk fel, muszáj helytállnunk a versenyhelyzetben és nem szabad félénken meghátrálnunk előle" - idézte a szakembereket a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). A tanulmány eredményeit a Royal Economic Society 2011-es éves konferenciáján ismertették részletesen a szakemberek.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×