Szabad szemmel is látható lesz a McNaught-üstökös

Infostart
2010. június 19. 10:00
Szabad szemmel is láthatják a McNaught-üstököst a britek június 22-én éjszaka - hívta fel a figyelmet a Daily Telegraph.

John Mason, a brit asztronómiai intézet professzora a lapnak úgy nyilatkozott, a következő napokban az Egyesült Királyság nagy részéről látható lesz a C/2009 R1 számú üstökös. Igaz, nem minden éjszaka figyelhető meg szabad szemmel, de egy távcső segítségével bárki felfedezheti az égen a zöld színben ragyogó égitestet.

A szakember kiemelte, június 22-én éjszaka szabad szemmel is láthatják majd a britek az üstököst, amely a jelenlegi adatok szerint július 2-án 60 millió kilométerre közelíti meg a Napot. "Soha többet nem láthatjuk a Földről ezt az üstököst, úgyhogy érdemes rászánni egy éjszakát. Azt is mondhatnám, hogy soha vissza nem térő alkalom" - tette hozzá John Mason.

Az ausztrál Robert McNaugh amatőr üstökösvadász 2009 szeptember 9-én fedezte fel ezt a Nap körül keringő égitestet, amely a napokban mintegy 170 millió kilométerre közelíti meg a Földet. Ez a távolság azonban még mindig nagyobb, mint 1 CsE, azaz a Föld Naptól mért közepes távolsága, vagyis közel 150 millió kilométer.