A rotterdami Erasmus Egyetem orvosi központjának kutatói mintegy 6 ezer holland önkéntes géntérképét vetették össze a szemszínekkel, az utóbbiakat meghatározó gének után kutatva. A színeket digitálisan írták le, majd egybevetették a teljes szem nagy felbontású fotójával is. A kutatók megállapították, hogy az emberi szemszínnek jóval többféle változata van, mint korábban gondolták.
Mint Manfred Kayser kutatásvezető írta tanulmányában, az emberi szemszín genetikáját vizsgáló korábbi munkák olyan tág kategóriákat alkalmaztak a jellemzésre, mint a kék, a zöld, a barna. A mostani elemzés azonban megmutatta, hogy a szemszín valójában folytonosan változik a legvilágosabb kéktől a legsötétebb barnáig.
Kayser kutatócsoportja három új gént talált, amelyekről úgy nyilatkoztak, hogy azok szignifikánsan összefüggnek a szemszínnel. A korábban már felfedezett génekkel együtt a szemszín változatainak több mint 50 százalékát tudja a genetika megmagyarázni. Az összetett emberi sajátosságok közül ezáltal a szemszínt sikerült a legnagyobb pontossággal meghatározni a genetika eszközeivel.
A tanulmányt csütörtökön tették közzé a Public Library of Science (PLoS) Genetics című nyílt hozzáférésű tudományos portálon (http://www.plosgenetics.org).