A 71 és 65 millió évvel ezelőtti időszakban a tenger mélyen behatolt az észak-amerikai kontinensbe, óriási területeket kihasítva annak nyugati részéből. Ebben az időszakban víz alá került a mai Texas fele, s a tenger elért egészen Észak-Dakotáig.
A montreali McGill Egyetem kutatói szerint, akik az Észak-Amerikában előkerült dinoszaurusz fosszíliák statisztikai elemzését végezték el, a tenger előretörése nem akadályozta meg az őshüllő-közösséget, hogy "belakja" a megmaradt szárazföld minden szegletét, a sarkkörtől egészen a kontinens legdélibb csücskéig.
Korábban a kutatók úgy vélték, hogy a dinoszauruszok kisebb, regionális csoportokban éltek, és ritkán hagyták el az ismert tájakat. A paleontológusok abból indultak ki, hogy az északi tájakon egészen más fajok éltek, mint délen, s ritka volt közöttük a területi "átfedés".
"Semmi értelme sincs annak, hogy ezek a két-három tonnás állatok a szárazföld egy picinyke szegletében bezárva éldegéljenek állandóan" - hangsúlyozta Matthew Vavrek, a PNAS-ban megjelent tanulmány társszerzője. Mint kifejtette, a félreértést az okozhatta, hogy igen nehéz maroknyi kövület alapján értelmezni több tízmillió évvel ezelőtt lezajlott eseményeket.
"Ez épp olyan, mintha kiszakítva pár lapot egy félezer oldalnyi könyvből, megpróbálnánk a töredékek alapján rekonstruálni a regény cselekményét" - magyarázta Matthew Vavrek, hozzátéve, hogy más oldalról próbálták megközelíteni a számok kérdését.
Hans Larsson professzor és Vavrek a statisztika segítségével kísérelte meg elemezni az úgynevezett alfa-diverzitást, ami az adott élőhelyen belüli sokszínűséget jelöli (egy homogén élettéren belüli fajok számával kifejezve). Az eredményeket a béta-diverzitással hasonlították össze, ami az élet formáinak gazdagságát veti egybe különböző élőhelyek között. A kanadai kutatók eredményei alacsony béta-diverzitást mutattak ki az adott időszakban élt dinoszauruszok között, ami alacsony változékonyságot jelent, vagyis ugyanazok az őshüllők kalandoztak az egész kontinensen.
Ez érthető, figyelembe véve a korabeli klímát, amely kevésbé volt változékony, mint napjaink éghajlata. Az északi póluson nem volt sem hó, sem jég a kréta kor utolsó, 5 millió éves periódusában, az úgynevezett maastrichti időszakban, amikor világszerte az átlagos hőmérséklet 10-15 fokkal volt magasabb, mint manapság.
"Az egyenletes, meleg klímának köszönhetőn a dinoszauruszok szabadon bejárhatták az egész kontinenst, ahogy a jelenkori állatok is teszik. Az őzek, a szarvasok, a barnamedvék nem is oly rég Észak-Amerika meglehetősen nagy területeit jártak be szabadon. Ugyanígy cselekedtek a dinoszauruszok is" - magyarázta Matthew Vavrek.
Hans Larsson szerint a kutatás révén megismerhető, hogy milyen típusú és mekkora közösségeket alkothattak a dinoszauruszok. Véleménye szerint a dinoszauruszok kihalása előtt Észak-Amerika összes régiójában ugyanaz a körülbelül másfél tucat féle őshüllő volt megtalálható. A korábbi véleményekkel ellentétben a dinoszauruszok képesek voltak mindenfajta környezethez alkalmazkodni.
"A rég kihalt dinoszauruszok nem pusztán kövületek, hanem egyedülálló betekintést engednek a korabeli komplex megafaunája (egy terület vagy időszak nagytestű állatainak összessége) életébe, segítségükkel megismerhetjük, hogyan alkalmazkodtak környezetükhöz. Megismerésük segítheti a ma élő állatvilág ökológiájának megértését is: a dinoszauruszok fura kinézetük ellenére sokban hasonlítanak a jelenkori emlősökhöz" - vélekedett Matthew Vavrek.