Vekerdy: "Popper Péter az egymás melletti békés együttélést vallotta és gyakorolta"

Infostart
2010. április 16. 16:28
Vekerdy Tamás szerint Popper Péter az oldalak melletti döntések helyett az egymás melletti békés együttélést vallotta és gyakorolta. A neves és népszerű pszichológus hosszú betegség után, 76 éves korában hunyt el pénteken.

Popper Péter mindig meghökkentett - mondta a pénteken elhunyt népszerű pszichológusról Vekerdy Tamás, aki 55 éve ismerte pályatársát. Az InfoRádiónak felidézte, hogy Popper Pétert az MTA elküldte Indiába, tapasztalatairól hosszú jelentést írt, amelyben jelezte, léteznek olyan gyógymódok, amelyeket az európai tudományunkkal nem tudunk elhinni és megérteni.

Vekerdy Tamás szerint Popper Péter munkásságára az "is" szócska a leginkább jellemző. Sokat írt arról, hogy Távol-Keleten nem vagy-vagy van, hanem is-is, nem kell eldönteni, melyik oldalon állunk, hanem mindegyik vallás békében létezhet egymás mellett. Popper Péter vallotta és gyakorolta is ezt - fejtette ki.

A pszichológus kiemelte: sokszor felrótták neki ezt, de Popper Péter erre mindig azt mondta, a dolgok egymás mellett léteznek, csak így van értelmük.

Hívő szkepszissel közelített a halálhoz, voltak olyan verses töredékei, amelyek derűvel, örömmel készültek arra, hogy itt hagyja a világot - mondta Popper Péterről Vekerdy Tamás.

Hanganyag: Oláh András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást