A szavak valóban fájnak

Infostart
2010. április 11. 12:16
Az agy fájdalomközpontját ugyanúgy stimulálják a fájdalommal kapcsolatos szavak, mint a valós fizikai sérülések - állapították meg német kutatók.

Amikor olyan szavakat hallunk vagy olvasunk, mint gyötör vagy kínoz, akkor aktivizálódik az agyunknak azon része, ahol a  fájdalomérzeteink emlékeit tároljuk - állapították meg a jénai Fredrich Schiller Egyetem pszichológusai, akik 16 embernek olvastak fel fájdalommal kapcsolatos szavakat, miközben az alanyok a szavaknak megfelelő szituációkat képzelték el.

A kutatók ezután megismételték a tesztet, de ez alkalommal a kísérlet résztvevőinek agyműködését MRI-vel figyelték. "Az agy fájdalomközpontját aktivizálták a fájdalommal kapcsolatos szavak"- összegezte a kapott eredményt a kutatást vezető Thomas Weiss a LiveScience tudományos portálnak.

Az agy fájdalomközpontja egyfajta raktár, amelyben a múltbéli fájdalomérzeteinkkel kapcsolatos emlékeinket tároljuk, azért, hogy a jövőben óvakodjunk a fájdalmat okozó helyzetektől. A kísérlet mindkét fázisa ugyanazt az eredményt hozta; bár a résztvevőket kissé zavarta az MRI, de ezt a hatást a kutatatók ki tudták szűrni.

"Az asszociációk hatásaként a kísérlet mindkét fázisában tisztán megfigyelhető volt a fájdalomközpont fokozott működése." - taglalta Maria Richter, a kísérletet feldolgozó tanulmány szerzője.

A pszichológusok azt is lejegyezték, hogy önmagukban a negatív szavak - olyanok, mint undorító, borzasztó, valamint szörnyű - nem stimulálják az agyunk fájdalomközpontját, valamint a semleges vagy pozitív tartalmú szavaknak sincs olyan hatásuk, mint amit megfigyelhettek a kísérletben a fájdalommal kapcsolatosaknál.