eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Vikingeké voltak a brit tömegsírban talált lefejezett holttestek

Egykori vikingek holttesteire bukkantak a Dorset brit grófságban felfedezett tömegsírban.

A több mint ötven holttestből tíz tetem fogazatát vizsgálták meg a kutatók. Arra a következtetésre jutottak, hogy a feltehetőleg időszámításunk szerint 910 és 1030 között megölt emberek olyan területen nőttek fel, ahol lényegesen hidegebb volt az időjárás, mint a brit szigeten. Sok jel utal arra is, hogy az angolszászok szabályosan lemészárolták a vikingeket szemtanúk jelenlétében.

A kutatás Jane Evans és Carolyn Chenery, az NERC nottinghami kutatólaboratórium munkatársainak vezetésével zajlott.

A tömegsírra 2009 júniusában bukkantak rá az Anglia délnyugati részén lévő Dorset grófságban egy elkerülőút építése közben. David Score, a projekt vezetője elmondta, "eleve nagyon ritka, hogy tömegsírt találunk, de egy ilyen nagyságrendű, az adott korból származó leletcsoport ráadásul egészen rendkívüli és hihetetlen lehetőségeket kínál, hogy még többet tudjunk meg Dorset történelméről".

A tudósok remélik, hogy még többet megtudnak a vikingek életstílusáról, táplálkozásáról, általános egészségéről és tevékenységeiről.

Feltételezéseik szerint a tömegsírba került vikingek Skandinávia különböző területeiről származtak.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×