eur:
393.87
usd:
369.01
bux:
65705.51
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A Google elvesztése súlyosan érintené a kínai tudományt

A kínai tudósok alapvetően fontosnak tartják a Google keresőmotorját munkájukban, a megkérdezettek 84 százaléka szerint hiánya sújtaná a kutatásokat és az együttműködéseket - közölte felmérése eredményét a Nature tudományos magazin csütörtöki számában.

A Google sorsa Kínában még bizonytalan, ám a Nature által megkérdezett hétszáznál több kínai tudós többsége elmondta, hogy alapvetően fontos számára tudományos dolgozatok fellelésében, a felfedezésekről vagy kutatási programokról való tájékozódásában és a tudományos irodalom keresésében.

"A kutatás Google nélkül olyan lenne, mint az élet elektromosság nélkül" - mondta a felmérésben megkérdezett egyik tudós.

A világ legnépszerűbb keresőmotorját működtető Google januárban közölte, hogy kifinomult támadásokat leplezett le, amelyeket Gmail-szolgáltatásokat használó emberi jogi aktivisták ellen indítottak Kínából. A támadások ellenőrzése után a Google úgy döntött, a továbbiakban nem áll szándékában tolerálni a Google.cn-t, azaz a kínai keresőmotorját érintő cenzúrát, és kínai irodái bezárását is kilátásba helyezte.

A felmérésben részt vevő tudósok 84 százaléka mondta, hogy "kissé vagy jelentősen" akadályozná kutatásukat a Google elvesztése, 78 százalékuk szerint pedig hatással lenne a nemzetközi együttműködésekre.

Egy ilyen fontos kutatási eszköz elvesztése jelentősen veszélyeztetné a tudósok hatékonyságát - tette hozzá Nature-beli kommentárjában David Nicholas, londoni internetkutató.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×