A NASA érdeklődését is felkeltette egy új magyar találmány

Infostart
2009. december 17. 17:03
Magyar találmány újíthatja meg az űreszközök és tengeralattjárók meghajtását. A Szentesi János által fejlesztett hajtómű üzemanyag nélkül, a nap vagy a tengervíz energiáját hasznosítva működik. A technológia az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA érdeklődését is felkeltette, fél év múlva Ohióban kezdődhet meg a tesztelés - számolt be az InfoRádiónak Szentesi János feltaláló.

Nem igényel külön hajtóanyagot az az új típusú hajtómű, amelyet Szentesi János fejlesztett ki. A feltaláló az InfoRádiónak elmondta: a bolygóközi térben szinte korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre a napenergia, amelyet napelemek segítségével könnyen ki lehet nyerni, és ezzel lehet hajtani a hajtóművet, amely maga körül elektromágneses erőteret gerjesztve mozgásba hozza a levegő gázmolekuláit.

A technológia hátránya az, hogy az ismert energiatárolók (például az akkumulátorok) ezt a hajtóművet nagy távolságokra nem tudják mozgatni, mert tárolókapacitásuk szerény. Hozzátette azonban, hogy ez a találmány nemcsak az űreszközök, hanem akár a tengeralattjárók meghajtására is alkalmas.

A Faraday LH Kutató és Fejlesztő Kft. alapító igazgatója elmondta: szeptemberben léptek kapcsolatba a NASA egyik munkatársával, aki korábban az amerikai haditengerészet szaktanácsadója volt. Õ volt az, aki felismerte: az elmélet nemcsak az atmoszférában, hanem a tengerben is alkalmazható, ahol a gyorsító közeg nem más, mint a sós tengervíz.

A tervek szerint fél év múlva Ohióban tesztelik a hajtóművet, és ha az eredmények pozitívak, akkor a NASA alkalmazza a technológiát. Szentesi János bízik abban, hogy egy éven belül már a gyakorlatban is használni lehet a találmányt.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást