eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A gének is felelősek a korai szexuális életért?

A tinédzserek szexualitása egyre korábban ébredezik. Amerikai kutatók most úgy vélik, megtalálták annak genetikai okát, hogy bizonyos fiatalok különösen korán élik át első szexuális aktusukat.

Jane Mendle, az oregoni egyetem kutatója csapatával 1382 amerikai adatait értékelte ki, amelyeket egy országos kutatás számára gyűjtöttek. 1979 és 1994 között évente interjúvolták meg az önkénteseket, azt követően kétévente. A kutatók a csoportból olyan anyákat választottak ki, akik más résztvevőkkel rokonságban álltak: ikrek, testvérek vagy unokatestvérek voltak. A kiválasztott nők 14 évesnél idősebb gyermekeit interjúvolták meg.

Azok a fiatalok, akiket egyedül nevelt az anyjuk, jóval korábban kezdtek el szexuális életet élni, mint a többiek. A kategória 63 százaléka élt már át nemi aktust, míg azoknak a tiniknek, akiknek az apja legalább időszakonként a családdal élt, csak 53 százaléka. Az ép családban felnőtt gyerekek csupán 21 százalékának voltak ezirányú tapasztalatai. Másképp kifejezve az apák nélkül felcseperedett fiatalok átlagosan 15,28 évesek voltak az első közösüléskor, míg a klasszikus családok gyerekei 16,11 évesek - írják a kutatók a Child Development című szaklapban.

A kutatók a különbséget kevésbé tulajdonítják a környezeti tényezőknek, mint a genetikai okoknak. Összehasonlították az egymással rokon, de különböző családi helyzetben élő fiatalokat. Megállapították, hogy minél közelebbi rokonságban áll két résztvevő, annál közelebb esett egymáshoz az első aktus időpontja. A kutatók kijelentették, hogy arról nem tudnak nyilatkozni, milyen súllyal hat az örökítőanyag a fiatalkori szexualitásra.

Ettől függetlenül érte kritika a kutatást. A New Scientist honlapja (www.newscientist.com) például Bruce Ellist, a tucsoni Arizonai Egyetem kutatóját idézi, aki szerint a vizsgálatban sem a gének hatását, sem a szociális tényezőket nem lehet bizonyítani. Utalt arra is, hogy a testvérek gyerekei között amúgy is csekély a genetikai egyezés.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×