eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Aki felülről szemléli a felhőket - Vissy Károly mesél a meteorológia fejlődéséről

Vissy Károly kapta az Év Média-meteorológusa díjat. A Magyar Televízió főmeteorológusa 1957-ben kezdte a szakmát. Az InfoRádió az azóta eltelt évtizedek tudományos fejlődéséről kérdezte Vissy Károlyt.

Mennyit változott a meteorológia az ön pályafutása miatt?

Fantasztikus fejlődésen ment át a szakma 50 év alatt. Én a kőkorszakban kezdtem, most pedig eljutottunk az informatika korába.

Ezek szerint a számítógép-kapacitásnak fontos szerepe van a tudomány fejlődésében?

Döntő szerepe van. Azok az időjárás-előrejelző modellek, amelyekkel ma is dolgoznak a számítógépek, elméletileg már száz éve készen voltak, de egy-egy időjárási viszony kiszámítása, például egy 24 órás légnyomásmező előrejelzése beletartott két évbe, olyan sok számítást kellett hozzá elvégezni. A II. világháború után Neumann János ajánlotta '47-ben az amerikai kormánynak, hogy az akkor már működő néhány "nagy" számítógép egyikét, az ENIAC-ot használják arra, hogy megpróbáljanak vele a modellekkel számított előrejelzést csinálni. Ez a kísérlet sikeres volt. Ezt követően a múlt század második felében rohamosan kezdődött a meteorológia fejlődése.

Jelenleg 7-10 napra tudnak megbízható előrejelzéseket készíteni. Nőhet még ez az időtartam?

Egy bizonyos határig igen, én úgy képzelem, hogy 15-20 napra. De ezekkel a modellekkel egy bizonyos időtartamon nem lehet túllépni. De én megfogadtam, hogy soha az életbe nem fogom azt jósolni, hogy hova fog eljutni a meteorológia, ugyanis, ha valaki nekem 50 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem ezt a szakmát, azt mondta volna, hogy 20 év múlva felülről nézed a felhőket a műholdak szemével, ha azt mondták volna, hogy két hétre előre filmszerűen leperegnek előtted a légköri folyamatok a számítógéped képernyőjén, akkor mindez fantazmagóriának tűnt volna. Pedig ez bekövetkezett.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×